Túlzott önbizalom, a kontroll illúziója, Endowment bias, Status Quo bias

2022. December 15. 08:43 Szerző: Nagy Attila Zoltán | Hírlevél | YouTube | Facebook

Kategória

Cikkünkben négy befektetési hiba jellemzőit, a túlzott önbizalom, a kontroll illúziója, az endowment bias és a status quo bias hibáit tekintjük át. Témáink:

Overconfidence (Illusion of knowledge) – túlzott önbizalom, a tudás illúziója
Milyen tényezők erősítik a túlzott önbizalom kialakulását?
Mi a probléma a túlzott önbizalommal?
Illusion of control, azaz a kontrollálás illúziója
Endowment Bias – a már birtokolt tárgyak iránti elkötelezettség
Status Quo Bias a befektetések területén

Érzelmi és kognitív torzítások a pénzügyi döntések során

A befektetők, tőzsdei kereskedők gyakran nem racionálisan döntenek a befektetési, pénzügyi döntéseik során. Vizsgálatok sora bizonyítja, hogy különböző kognitív és érzelmi torzítások befolyásolják a döntéseinket, így a befektetők széles köre rendszeresen irracionális, nem optimális döntéseket hoz.

A viselkedési közgazdaságtan és a viselkedési pénzügyek tudományterületei elsősorban arra próbálnak magyarázatot találni, hogy miért döntenek irracionálisan a befektetők, illetve az irracionális befektetői magatartásnak milyen hatása lesz a befektetési termékek piacán. Számos olyan összefüggést ismerünk a részvények és a befektetési világában, melyek többlethozamot hoznak, és a hátterükben a befektetők irracionális döntései állnak. Például:

A különböző érzelmi torzításokat, kognitív torzításokat pedig nem csak azért érdemes megismerni, mert magyarázatot adhatnak egyes tőzsdei összefüggésekre, hanem azért is, mert befektetőként rendszeresen elkövetjük ezeket a hibákat, és téves, hibás döntéseket hozunk. Itt az oldalon már részletesen megbeszéltünk számos kognitív torzítást, melyekről ebben a bejegyzésben olvashatsz bővebben: Kognitív torzítások, befektetési hibák, ami miatt veszítesz a részvényvásárlás, befektetés során

A folytatásban pedig három ún. érzelmi torzítással foglalkozunk, melyet a befektetők a pénzügyi döntéseik során hajlamosak elkövetni.

Overconfidence (Illusion of knowledge) – túlzott önbizalom, a tudás illúziója

A túlzott önbizalom egy olyan érzelmi torzítás, mely befektetők széles körén kimutatható. A jelenséget már 1965-ben megfigyelték (Oskamp: Overconfidence in case-study judgments), majd a 2000-es éveket követően is számos további kutatás is foglalkozott a témával például:

2007-ben Healy és Pate a Overconfidence, Social Groups, and Gender: Evidence from the Lab and Field című munkában.
2009-ben Seppälä a BEHAVIORAL BIASES OFINVESTMENT ADVISORS - The Effect of Overconfidence and Hindsight Bias című tanulmányában.
2011-ben Rasoul Sadi a Behavioral Finance: The Explanation of Investors' Personality and Perceptual Biases Effects on Financial Decisions című kutatásában

A túlzott önbizalom hibájának lényege, hogy a befektető eltúlozza a kognitív képességeit és szakami hozzáértését a befektések területén, mert azt hiszi, hogy nagyobb tudással és rálátással rendelkezik a pénzügyi döntések meghozatalában, mint az átlagos befektető, mint más piaci szereplők. A túlzott önbizalommal rendelkező befektetők hajlamosak arra, hogy a számukra nem megfelelő értékpapírokat vásárolják meg. Például a szakmai tudásukat meghaladó származtatott termékkel, certifikátokkal, CFD termékekkel kereskednek úgy, hogy nem értik a termékek működési hátterét. Ugyanígy hajlamosak arra, hogy kockázatot vállaljanak, mert nem látják a kérdéses befektetési termékek kockázatát, és a túlzott önbizalom miatt alacsonyabbra becsülik a kockázatát a terméknek, nem látnak kockázatot ott, ahol valójában óriási a kockázat (bővebben erről 2007-ben Healy és Pate kutatásában) stb.. A fentieken túl azt is kimutatták, hogy a túlzott önbizalommal rendelkező tőzsdei kereskedők hajlamosak arra, hogy a részvényeket magas áron vásárolják, majd alacsony áron adják el (2011-ben Rasul Sadi kutatása alapján). Részben ezzel magyarázható, hogy az átlagos befektető drágán vesz és olcsón ad el, és ez a ciklus egyúttal oda is vezet, hogy lufik, buborékok alakulnak ki a piacon (Rasoul Sadi megállapításai alapján).

A pénzügyi pszichológiában szaktekintélynek számító Peter Dybdahl Hede szerint a túlzott önbizalom számos tőzsdei anomália létezésére magyarázatot adhat. A kutatók arra is találtak bizonyítékot, hogy a túlzott önbizalom okozza az ún. disposition effektust, melynek lényege, hogy a befektető a nyerőben levő (sikeres) ügyleteit gyorsan zárja, a vesztőben levő (sikertelen) ügyleteket pedig tartogatja. Holott az lenne a racionális, hogy a nyerő ügyletet tartjuk tovább (emelkedő árfolyam jele annak, hogy a társaság sikeres), és a veszteséges ügyletet zárjuk (csökkenő árfolyam jelzi, hogy a társaság sikertelen).

Milyen tényezők erősítik a túlzott önbizalom kialakulását?

A tőzsdei kereskedéssel, részvénypiaci befektetéssel kapcsolatos iparági reklámok is kedveznek annak, hogy a kereskedőknek túlzott önbizalma legyen. A reklámok, beszámolók azt sugallják, hogy a részvénypiaci befektetés, a tőzsdei kereskedés egyszerű, könnyű megtanulni. Ezek a beszámolók, reklámok azonban sajátos érdekek mentén alakulnak (részletek a Spekuláció a tőzsdén című bejegyzésünk második felében). Gondoljunk csak arra, hogy a befektetési iparág szereplői nagyrészt a befektetőből élnek. A brókercég a jutalékból él, a market maker bróker megnyeri, amit az ügyfél elveszít, a számlakezelő cégek sikerdíjat kapnak, az alapkezelő cégek alapkezelési díjat, a hedge fundok alapkezelési és sikerdíjat számítanak fel, az értékesítők, biztosítási ügynökök jutalékot kapnak, az amerikai elemzők a nagy tőzsdei társaságokkal nem szeretnének rosszban lenni, és a sort hosszasan sorolhatnánk. A fenti érdekkonfliktusok sajátos eredménye az, amit a reklámokban, véleményekben látsz a részvénypiaccal, tőzsdei kereskedéssel kapcsolatban.

Másrészt pedig maga a befektető is szerezhet pozitív tapasztalatokat, és ezeket gyakran a kis számok törvénye torzítja el. Arra gondolok itt, hogy a befektetők, tőzsdei kereskedők széles köre gondolja azt, hogy van egy meghatározott módszere, szisztémája, amelyek alapján részvényeket választ ki. Sokszor azonban a módszer eredményessége csak a véletlen műve, és csak alacsony esetszámon figyelhető meg. A befektetők széles köre tehát azt gondolja, hogy egy többlethozamot hozó döntésrendszere (működő stratégiája) van, holott valójában csak a véletlennek köszönhetők az eredményei, és a túlzott önbizalom abból adódik, hogy a kis számok törvénye eltorzítja a látásmódunkat.

Mi a probléma a túlzott önbizalommal?

Látható volt a fentiekből, hogy a túlzott önbizalom hibás döntésekhez vezet, például:

A befektető drágán, vesz olcsón ad el.
A fenti ciklusok ismétlődésével jelentős pénzügyi veszteség képződik.
A befektető képtelen felmérni a termék nyilvánvaló kockázatait, így pénzügyi vesztesége keletkezik.
a befektető kockázatosabb portfóliót alakít ki, majd a kockázatot a későbbiekben nem bírja mentálisan elviselni
A befektető eladja a sikeres részvényeit, és megtartja a sikertelen társaságokat (disposition effect).
A befektető/tőzsdei kerekedő olyan módszereket alkalmaz, melyek működéséről meg van győződve, holott a valóságban csak a véletlenen múlt az eredmény.

Illusion of control, azaz a kontrollálás illúziója

A kontrollálás illúziója azt a hibát jelöli, mely szerint az emberek hajlamosak arra, hogy túlbecsüljék a képességüket egy-egy esemény befolyásolásával kapcsolatban. A kifejezést Ellen Langer pszichológus használta elsőkét, és ha lottóztál már valaha, akkor valószínűleg a döntéseidet befolyásolta ez a kognitív, érzelmi torzítás. Gondoljunk csak arra, hogy a lottózás során a nyertes számokat véletlenszerűen sorsolják ki, így teljesen lényegtelen, hogy milyen számokat jelölünk, a nyerési esélyeink egyformák lesznek. Ennek ellenére lottójátékosok széles köre személyes érzéseikhez köthető számokat használ a lottón, mert azt hiszik ezek a számok nagyobb nyerési esélyt jelentenek. Mások pedig könyveket értékesítenek a lottózás módszereiről, holott a valóságban bármely számmal egyforma a nyerési esélyünk.

Pénzügyi területen a probléma úgy nyilvánul meg, hogy alábecsüljük a szakértelem fontosságát, a véletlen szerepét, és azt gondoljuk az irányításunk alatt áll a befektetési környezetünk, és a piac. A kontrollálás illúziójának következménye például, hogy csak egyes szektorokba, iparágakba, csak néhány sikeresnek tartott vállalatba fektetünk be, mert azt hisszük ezen szűkebb területeket jobban átlátjuk, ami egyfajta kontrollt jelent. Ez a kontroll azonban csak illúzió, a valóságban nem létezik. A valóságban a fókuszált portfólió, a néhány iparágra, néhány vállalatra történő koncentrálás a megnövekedett kockázatot jelenti.

Befektetők széles köre követi a híreket, elemzéseket, és úgy gondolja, érti a piac működését, pedig a tőzsdei árak, különböző pénzügyi eszközök árának változása, és annak megjóslására irányuló vágyunk olyan, mintha a tenger fodrozódásából akarnánk a nagy áramlat irányát megjósolni. Bár azt gondoljuk, rengeteg információ áll a rendelkezésünkre, és ezek javíthatják a döntéseinket, így kontrollt érzünk a cselekedeteink, döntéseink felett, ugyanakkor a valóságban a pénzpiaci, tőkepiaci rendszerek annyira összetettek és bonyolultak, mint a tenger hullámzása, azaz a véletlen szerepét is figyelembe kell venni, és megfelelően értékelni.

Endowment Bias – a már birtokolt tárgyak iránti elkötelezettség

Az endowment bias arra a jelenségre világít rá, hogy a már tulajdonukban levő tárgyakat értékesebbnek tartjuk, elkötelezettebbek vagyunk irántunk. Például az emberek hajlamosak megtartani a birtokukba került tárgyat, összehasonlítva azzal az esettel, hogy ha nem lenne a birtokukban a tárgy, és meg kellene vásárolniuk. Az endowment bias jelenségét az üzleti életben, a marketingben is kihasználják. Például a tesztvezetések, próbahónapok, termék kipróbálások, a 100% elégedettségi garanciák, termékminták mind azt használják ki, hogy ha a tárgy/szolgáltatás egy része, vagy az egész a birtokunkba került, akkor nehezebben mondunk le róla.

A hatást Richard Thaler a viselkedési közgazdaságtan egyik ismert kutatója is vizsgálta kollegájával a viselkedési tudományterület másik fontos kutatójával Daniel Kahnemmanal együtt. A hallgatóik között kávéscsészéket sorsoltak ki, és a csoportot két része osztották. Az egyik csoportban azok a hallgatók kerültek, akiknek a birtokában volt egy kávéscsésze, a másik csoportban a hallgatók nem rendelkeztek kávéscsészével. Egy héttel az esemény után megkérték a hallgatókat, hogy határozzák meg a kávéscsésze árát. Azok a hallgatók, akinek a birtokában volt egy kávéscsésze magasabb árat mondtak (átlagosan 2,75 dollár), értékesebbnek tartották a csészét, mint azok a hallgatók, akiknek nem volt a birtokukban kávéscsésze (átlagosan 2,25 dollár). Az átlagos ár, amiért eladták volna a csészéket 2,75 dollár volt, míg a másik hallgatói csoportban az átlagos vételi ár 2,25 dollár volt.

Az endowment bias kutatása során azt is megállapították, hogy a befektetők hajlamosak megtartani a rosszul teljesítő részvényeiket, és kevésbé hajlandók elcserélni egy hasonló, de jobban teljesítő részvényre. (részletek: Michael Pompian a Behavioral Finance and Wealth Management című munkájában)

Daniel Kahneman egy másik kutatásában azt is megállapította, hogy a befektetők a birtokukban levő részvények piaci értékét túlbecsülik a valódi piaci értékükhöz képest. Ugyanez megfigyelhető az ingatlanpiacon is, ahol az ingatlanpiaci befektetők a saját tulajdonukban levő ingatlant tartják értékesebbnek. Az 1980-as években a hawaii ingatlanpiacon óriási áremelkedés volt, amit erőteljes árcsökkenés követett (1989-től kezdődően). Azok a befektetők, akik a csúcs közelében (1989-ben) vásároltak, egy évtizedig szembesültek a döntésük következményeivel, majd 2001-ben fordult a hawaii ingatlanpiac. Vizsgálatok rámutattak arra, hogy azok a befektetők, akik a csúcs közelében (1989-ben) vásároltak, még 2001-ben is az 1989-es árakat használták referencia pontként, így az eladással hezitáltak. Azok a befektetők pedig, akik a mélyponton vásároltak, sokkal könnyebben, nagyobb arányban adták el az ingatlanjaikat 2001-ben.

Genesove és Mayer (2001) hasonlókat figyelt meg a bostoni ingatlanpiacon. A fentiekhez még annyit tettek hozzá, hogy azok az ingatlanok, melyeket a csúcs közelében vásároltak a tulajdonosaik, az aktuális piaci értékük felett 25-35%-kal magasabban lettek meghirdetve. Ez természetesen azt eredményezte, hogy ezeket az ingatlanokat sokkal tovább kellett hirdetni.

Magyarországi példákat is láthattunk az ingatlanpiacon a hibás referencia pont alkalmazásra. A 2007-es ingatlanpiaci csúcs után évekkel később is sok hirdetést találhattunk 2007-es árakon, holott a piaci árak 30 százalékkal csökkentek időközben. A közvetlen környezetemben is található olyan ingatlan, melyet 10 éve hirdetnek eladásra, és ezen időszak alatt az ingatlan üresen állt. 10 év nagyon sok idő, ha 5% kamattal számolunk (ma reálisan elérhető állampapírokkal), akkor 60 százalékkal lehetne több az eladó számláján, ha 10 évvel ezelőtt piaci áron adja el az ingatlant.

Az endowment bias hibáját a legegyszerűbben úgy lehet kikerülni, hogy fordítva gondolkozunk. A részvénypiaci példánál maradva tegyük fel magunkban a kérdést, hogy ha nincs a tulajdonunkban az ABC részvény, akkor megvennék-e a jelenlegi piaci helyzetben, vagy esetleg van ennél jobb választás? Ugyanígy egy meglévő befektetési alap, életbiztosítás esetén gondoljuk át, hogy megvásárolnánk most is terméket, ha még nem lenne a birtokunkban? Ilyen jellegű kérdésekkel könnyedén kideríthető, hogy csak érzelmi okok miatt ragaszkodunk a termékhez, vagy van mögötte racionális ok is, hogy tartjuk.

Status Quo Bias a befektetések területén

A status qou bias azt jelenti, hogy ha az emberek sok választási lehetőség, opció közül választhatnak, akkor hajlamosak elutasítani azokat a választási lehetőségeket, melyek a jelenlegi status quot veszélyeztetik. Ez tehát azt jelenti, hogy a döntéseink során a helyzet változatlanságára törekszünk, akkor is, ha az nem az optimális választás számunkra.

A fentiek következménye, hogy olyan döntéseket hozunk, melyek lényeges változásokat nem hoznak, még akkor sem, ha az alternatívák jobbak.

A status qou bias esetére jól rávilágít egy kutatás, melyet asztmás betegek körében végeztek, akiknek felajánlották, hogy térjenek át egy hatékonyabb gyógyszerre. A kutatásban résztvevő páciensek nagy része azonban az eredeti gyógyszerénél maradt, minthogy kipróbálta volna az újabb, hatékonyabb szert.