Goodwill vizsgálata a részvény befektetések során

Cikkünkben a goodwill, azaz a pozitív üzletérték jelentésével, szerepével foglalkozunk. Továbbá áttekintjük a goodwill-hez kapcsolódóan, hogy miért kerülnek többe a vállalkozások a könyv szerinti értéküknél. Megnézzük, hogy tőzsdei társaságok esetében mennyivel magasabb a részvény ára, mint a könyv szerinti érték, illetve, kitérünk arra, hogy a tőzsdei társaságok mérlegében a goodwill összegéből milyen következtetések vonhatók le, elsősorban akkor, ha befektetőként gondolkodunk. Kezdjük először a goodwill fogalmával az áttekintést. Témáink:

  • A goodwill fogalma, jelentése
  • Goodwill és az akvizíciók
  • Goodwill értékelése befektetőként
  • Goodwill viszonyítása az összes eszközhöz
  • Goodwill alakulása a múltban

A goodwill fogalma, jelentése

A goodwill a számviteli törvény megfogalmazása szerint akkor keletkezik, amikor egy vállalkozás megvásárol egy másik vállalkozást vagy üzletrészt, amelyért többet fizet, mint a könyv szerinti értéke. A goodwill tehát az a többlet, amit a vevő vállalkozás kifizet a megvásárolandó cégért, üzletrészért a mérlegben található eszközök felett. Ezt a többletet a vevő mérlegében nyilván kell tartani, könyvelni kell, így kerül az eszköz oldalon a goodwill megnevezésű sorba ez az ún. pozitív cégérték

Általában azért fizetnek a vállalkozások a könyv szerinti értéknél többet egy másik cégért, üzletrészért, mert a hírnév, az ügyfélkör, a jövőbeni növekedési lehetőségek nincsenek a mérlegben számszerűsítve. Ugyanakkor a számviteli elvek megkövetelik, hogy nyilvántartsa a vevő cég azt az összeget, amit a vásárlásra fordított, így a megvásárlásra kerülő vállalkozás eszközeinek értékén felüli összeg a goodwill tétel alatt kerül kimutatásra. A goodwill angol eredetű szót, de ebben a formában a magyar nyelvben is használják, ugyanakkor a pozitív cégérték kifejezés használata is elterjedt, azaz a pozitív cégérték tekinthető a goodwill magyar nyelvi megfelelőjének. Az alábbi előadáson a goodwill vizsgálatára láthatsz példát.

 
 

Goodwill és az akvizíciók

A goodwill tehát egy gyakori tétel azoknak a vállalkozásoknak a mérlegében, amelyek más vállalkozásokat, cégértéket vásárolnak (az akvizíció témáról itt beszéltünk: Mire számíthatsz az akvizíció során a részvények piacán?), mivel az esetek többségében a cégek a könyv szerinti értékük felett kerülnek eladásra. A tőzsdei társaságok jellemzője, hogy a piaci áruk jelentősen meghaladja a könyv szerinti értéküket, azaz jelentős goodwill mutatható ki.

Aktuális adatok szerint az amerikai részvénypiacokon elérhető 7000 cég közül mindösszesen csak 700 társaságra jellemző, hogy a  piaci ára a könyv szerinti értéke alatt van.  Ismertebb, befektetők kedvenc részvényei akár a könyv szerinti értékük 5-6 szorosán is forognak jelenleg. Néhány példa a jelenlegi adatok alapján

  • Apple 160 dolláros árfolyam mellett  a könyv szerinti értékének 6 szorosán vásárolható meg.
  • Tesla 350 dolláros árfolyam mellett a könyv szerinti értéken 11 szeresén vásárolható meg.
  • Netflix 200 dolláros árfolyam mellett a könyv szerinti értéken 27 szeresén vásárolható meg.
  • Amazon.com 1000 dolláros árfolyam mellett a könyv szerinti értéken  20 szorosán vásárolható meg.

Kisebb részvények esetében találunk jó pár példát arra is, hogy a könyv szerinti érték több százszorosáért forognak a társaság részvényei a tőzsdén. Jelenlegi abszolút rekorder a Wix.com Ltd. amely a jelenlegi árfolyamon a könyv szerinti értékének 3442 szeresén forog a tőzsdén. A vizsgálat során a P/B mutatót használtam, részletesen itt beszéltünk.

Látható tehát, hogy a tőzsdei társaságok között is nagy számban vannak olyan cégek melyeknek a piaci ára (tőzsdei árfolyama) a könyv szerinti értékének sokszorosát éri el. Ilyen cégek megvásárlása esetén tehát jelentős többletet kell fizetnie a vevőnek, amit a vevő vállalkozás mérlegének goodwill sorában tartanak nyilván. A könyv szerinti érték és a piaci ár közötti eltérés okának tekinthető a 'A goodwill fogalma, jelentése" bekezdésben leírt szempontok, azaz a jó hírnév, az ügyfélkör, a jövőbeni növekedés nincs számszerűsítve a megvásárlásra kerülő vállalkozás mérlegében, a vevőnek azonban ezért a többletért is fizetnie kell.

A fentiek mellett a goodwill növekedését idézhetik elő részvénypiaci folyamatok is, például emelkedő tendencia a részvénypiacokon, amelynek során a befektetők a kockázatosabb részvényekben tartják a pénzüket, a várható jövőbeni profit növekedés miatt. Ezt erősíti az a tendencia is, hogy a jegybanki alapkamatok alacsonyak (bankbetétek kamata nulla közeli).

Goodwill értékelése befektetőként

Tőzsdei társaságok mérlegében is gyakran találkozhatunk a goodwill tételsor alatt jelentős összegekkel. Ha hosszabb időtávon, befektetőként tekintünk egy tőzsdei társaság részvényeire, akkor érdemes lehet a goodwill mértékét ellenőrizni, ugyanis nem tekinthető szerencsés helyzetnek, ha az eszköz oldalon a goodwill a legnagyobb tétel, és a vállalat teljes mérlegfőösszegének jelentős részét, a goodwill teszi ki. Itt beszéltük meg a mérleg és erdménykimutatás fontosabb sorainak értelmezését.

Goodwill viszonyítása az összes eszközhöz

Az alábbi képen az Allergan gyógyszergyártó mérlegének eszközoldalát láthatjuk. A Goodwill értéke 47,9 milliárd dollár (2017-03). Önmagában az érték nem tekinthető soknak, vagy kevésnek, de ha a teljes mérlegösszeghez viszonyítjuk (126 milliárd dollár), akkor látható, hogy jelentős tételről van szó.

goodwill a mérlegben

Goodwill alakulása a múltban

Sokat elárulhat egy-egy vállalkozás növekedési terveiről a goodwill alakulása a mérlegben. Ha ugyanis a goodwill szintje folyamatosan magas (teljes eszközoldal arányában), akkor a vállalkozás folyamatosan vásárlással terjeszkedik, és nem az organikus növekedést célozza meg a cég, hanem a felvásárlásokon keresztül történő piacszerzést.

Példánkban ha visszamenőleg, több évre megnézzük a goodwill alakulását, akkor azt láthatjuk, hogy az Allergan évről évre vásárolt cégeket, üzletrészeket. A goodwill folyamatosan nő, és minden évben az adott évi mérlegösszeg jelentős részét teszi ki.  Lásd alábbi képen 2012-ben 4,7 milliárd a goodwill a mérleg összege pedig 14 milliárd dollár.

goodwill változása a mérlegben

Sokkal "egészségesebb" növekedésnek tekintem ha a vállalat nem a felvásárlásokkal szerez piacot, hanem a saját értékesítési csatornáinak bővítésével. Természetesen a goodwill-re vonatkozó fenti megállapítások alapján nem lehet ítéletet mondani egy vállalkozás felett, számtalan más információ is hatással lehet a fenti megállapításokra.

További hasznos vizsgálatok részvény vásárlás előtt:

Ha kérdésed van a fentiekkel kapcsolatban, hozzá szeretnél szólni a témához, csatlakozz facebook csoportunkhoz ide kattintva!

Tanfolyamaink:

Új tartalmak

please do NOT follow this link