Költségátlagolás (Dollar-Cost Averaging): Érdemes alkalmazni?

A költségátlagolás, angolul Dollar-Cost Averaging (DCA), a befektetők egyik legismertebb és leggyakrabban alkalmazott módszere. Lényege, hogy előre meghatározott időközönként azonos vagy közel azonos összeget fektetünk be, függetlenül az aktuális árfolyamtól.

A módszer egyszerű, fegyelmezett és pszichológiailag könnyen követhető. Ugyanakkor fontos megérteni, hogy a költségátlagolás nem garantál nyereséget, és nem minden helyzetben eredményez jobb hozamot, mint az egyösszegű befektetés. A cikkben bemutatjuk a módszer működését, előnyeit, hátrányait, kockázatait, valamint azt is, hogy a múltbeli vizsgálatok alapján mikor lehet előnyösebb a DCA, és mikor az azonnali befektetés.

Témáink:

• Hogyan működik a költségátlagolás?
• Milyen előnyei vannak a DCA-módszernek?
• Milyen hátrányai és kockázatai lehetnek?
• Miért veszélyes egyedi részvényeken alkalmazni?
• Mi a helyzet tőzsdeindexek és ETF-ek esetében?
• Az egyösszegű vagy az osztott befektetés a jobb?

Hogyan működik a költségátlagolás?

A Dollar-Cost Averaging lényege, hogy a befektető meghatározott időközönként fix összeget fektet be anélkül, hogy a vásárlást az aktuális árfolyamhoz igazítaná. Például havonta 10 000 forintot helyez el részvényekben, kötvényekben, befektetési alapban vagy ETF-ben a következő tíz év során.

A módszer magyarul bekerülésiérték-átlagolásként vagy költségátlagolásként értelmezhető. Mivel mindig azonos összeget fektetünk be, alacsonyabb árfolyamon több, magasabb árfolyamon kevesebb befektetési egységet vásárolunk. Ez csökkentheti az átlagos bekerülési árat, ha az árfolyam a befektetési időszak alatt visszaesik, majd később ismét emelkedik.

Az alábbi példában havonta 10 000 forintot fektetünk be egy olyan befektetési alapba, amelynek induló árfolyama 500 forint. Az árfolyam először jelentősen csökken, majd fokozatosan emelkedni kezd. A grafikonon látható, hogy azonos összegből az árfolyam esésekor egyre több befektetési egységet tudunk vásárolni (szürke oszlopok), így az átlagos bekerülési ár csökken.

Az alsó grafikon pedig azt mutatja, hogy miközben a befektetési eszköz árfolyama csökken, az alacsonyabb árakon végrehajtott új vásárlások mérséklik az átlagos bekerülési árat.

forrás: saját szerkesztés

A példából azonban nem következik, hogy a módszer automatikusan nyereséget eredményez. A kedvező végeredményhez az is szükséges, hogy a befektetési eszköz árfolyama később emelkedjen. Ha az árfolyam tartósan alacsony marad vagy tovább csökken, az átlagos bekerülési ár mérséklése ellenére is veszteség keletkezhet.

Két eltérő helyzetet kell megkülönböztetni

A DCA megítélésénél két alapvetően eltérő helyzetet érdemes különválasztani.

Rendszeres megtakarítás: a befektető havonta jut új megtakarításhoz, és ezt folyamatosan befekteti. Ebben az esetben a teljes jövőbeli megtakarítás még nem áll rendelkezésre, ezért valójában nincs lehetőség az összeg azonnali, egyösszegű befektetésére. A rendszeres havi befektetés ilyenkor természetes és racionális megoldás.

Már rendelkezésre álló nagyobb összeg: a befektető örökségből, ingatlaneladásból, bónuszból vagy más forrásból egyszerre jut nagyobb összeghez, de azt nem azonnal, hanem több hónap alatt fekteti be. A DCA és az egyösszegű befektetés valódi összehasonlítása erre az esetre vonatkozik.

A két helyzetet nem célszerű összekeverni. A havi munkajövedelemből történő rendszeres befektetés nem azért DCA, mert a befektető szándékosan készpénzben tartja a már rendelkezésére álló tőkét, hanem azért, mert a megtakarítás időben fokozatosan keletkezik.

Milyen előnyei vannak a költségátlagolásnak?

Egyszerű és könnyen követhető szabályrendszer

A módszer egyik legnagyobb előnye az egyszerűsége. Nincs szükség arra, hogy a befektető minden hónapban megpróbálja meghatározni a piac alját vagy tetejét. Előre kijelölt időpontokban, előre meghatározott összeget fektet be.

A szabályalapú működés csökkentheti az érzelmi döntések számát, és segíthet a hosszú távú megtakarítási fegyelem fenntartásában.

Mérsékelheti a kedvezőtlen belépési időpont hatását

Az osztott befektetés csökkenti annak kockázatát, hogy a teljes összeget közvetlenül egy jelentős piaci visszaesés előtt fektessük be. Ha az árfolyam a befektetési időszak elején esik, a későbbi részleteket már alacsonyabb áron helyezhetjük el.

Ez nem jelenti azt, hogy a veszteség elkerülhető, de a teljes összeg azonnali befektetéséhez képest mérsékelheti a rövid távú veszteséget.

Pszichológiailag könnyebben végrehajtható lehet

Egy nagyobb összeg azonnali befektetése sokak számára komoly pszichológiai terhet jelent. A fokozatos belépés csökkentheti a rossz döntéstől való félelmet és a későbbi megbánást,  akkor, ha a piac röviddel a befektetés után visszaesik.

A gyakorlatban nem feltétlenül az elméletileg legmagasabb várható hozamú stratégia a legjobb, hanem az, amelyet a befektető pánikszerű eladás nélkül, következetesen végre tud hajtani.

Automatizálható

A rendszeres megtakarítás könnyen automatizálható állandó átutalással vagy ismétlődő vételi megbízással. Ez csökkenti annak veszélyét, hogy a befektető halogatás, figyelmetlenség vagy pillanatnyi piaci félelem miatt kihagyja a vásárlásokat.

A befektetési módszer hátrányai

A gyakori vásárlás többletköltséget okozhat

Ha a szolgáltató minden ügyletre fix vagy minimumdíjat számít fel, a sok kis összegű vásárlás jelentősen növelheti a költségeket. Százalékos díjazásnál ennek kisebb lehet a jelentősége, de a vételi jutalék, a devizaváltási költség, a spread és az esetleges számladíjak így is csökkenthetik a hozamot.

Fontos a teljes költségstruktúrát megvizsgálni olyan biztosítási vagy befektetési konstrukcióknál, amelyekben a DCA-módszert értékesítési érvként használják. A befektetési alapok költségeiről részletesen itt írtunk: Befektetési alapok költségei: miért vizsgáld, hogyan?

A befektető éppen a visszaesés idején hagyhatja abba

A DCA csak akkor működik a tervek szerint, ha a befektető a piaci visszaesések idején is folytatja a vásárlásokat. A gyakorlatban azonban sokan éppen akkor állnak le, amikor az alacsonyabb árak miatt több befektetési egységet vásárolhatnának.

Ennek oka lehet a veszteségtől való félelem, a túl magas kockázatvállalás, a bizonytalan pénzügyi helyzet vagy egyszerűen a fegyelmezetlenség. A módszer ezért nem helyettesíti a megfelelő kockázati szint és portfólió kialakítását.

Elmaradhat a portfólió átsúlyozása

Ha a DCA-t több eszközből álló portfólióban alkalmazzuk, az egyes eszközök aránya idővel eltolódhat. Például egy 40 százalék részvényből és 60 százalék kötvényből álló portfólióban a részvények erős teljesítménye növelheti a részvényarányt, és ezzel a teljes portfólió kockázatát.

A rendszeres befizetéseket célszerű részben az átsúlyozásra használni: az új pénzt elsősorban abba az eszközosztályba irányíthatjuk, amelynek súlya a célérték alá csökkent. A témáról részletesen itt írtunk.

A készpénzben tartott összeg hozama elmaradhat

Ha a teljes befektetendő összeg már rendelkezésre áll, de csak fokozatosan helyezzük el, a még be nem fektetett rész készpénzben vagy alacsony kockázatú eszközben marad. Emelkedő piacon emiatt a portfólió kisebb részvénypiaci kitettséggel rendelkezik, és alacsonyabb hozamot érhet el.

A halasztás költségét növelheti az infláció is,  akkor, ha a várakozó pénz nem kamatozik megfelelően.

Egyedi részvényeken kockázatos lehet a költségátlagolás

A költségátlagolás egyik legveszélyesebb félreértelmezése az, hogy minden árfolyamesés jó vásárlási lehetőség. Ez nem igaz. Egy befektetés attól még nem válik kedvezővé, hogy az árfolyama alacsonyabb lett.

A módszer csak akkor segít, ha a megvásárolt eszköz értéke később helyreáll vagy tovább növekszik. Egy rossz üzleti helyzetben lévő vállalat részvényének folyamatos vásárlása nem csökkenti, hanem növelheti a veszteséget.

A 2000-es évek elején befektetési tanácsadók és életbiztosítási értékesítők gyakran olyan példákkal szemléltették a cost-average hatást, amelyekből úgy tűnhetett, hogy a rendszeres vásárlással gyakorlatilag nem lehet veszíteni. Ezekből a példákból azonban rendszerint kimaradt az a feltételezés, hogy az árfolyamnak a vizsgált időszak végén ismét emelkednie kell.

Ha olyan vállalat részvényét vásároljuk, amelynek árfolyama a romló fundamentumok miatt esik, és később sem tér vissza a korábbi szintekre, a DCA-val is veszteséget szenvedünk el. Sőt, a folyamatos újabb vásárlásokkal egyre több tőkét helyezünk ugyanabba a gyengén teljesítő vállalatba.

Egy egyedi részvény árfolyamát nem szabad úgy elképzelni, mint egy víz alá nyomott lufit, amely előbb-utóbb biztosan visszatér a felszínre. Egy vállalat részvénye akár tartósan is elveszítheti értékének jelentős részét.

Ennek több oka lehet:

• a vállalat elveszíti vevőinek jelentős részét, ezért csökken a bevétele és a profitja;
• megváltoznak a fogyasztói szokások, és visszaesik a termékei iránti kereslet;
• technológiai változás teszi elavulttá az üzleti modelljét;
• per, szabályozói beavatkozás, baleset vagy más váratlan esemény jelentős veszteséget okoz;
• a vállalat túlzottan eladósodik, eszközöket vagy üzletágakat kényszerül értékesíteni;
• tőkeemelés, csőd vagy kivezetés miatt a részvényesek tartós veszteséget szenvednek el.

Az alábbi ábra azt mutatja, hogyan alakul az átlagos bekerülési ár akkor, ha az árfolyam esik, de nem tér vissza a korábbi szintekre.

A költségátlagolás tehát mérsékelheti az átlagos bekerülési árat, de nem szünteti meg a vállalatspecifikus kockázatot. Egyedi részvények esetében ezért a diverzifikáció, a fundamentális elemzés és a pozícióméret korlátozása fontosabb, mint maga a vásárlások időbeli elosztása.

Az egyösszegű befektetéssel jobb eredményt lehet elérni?

Az egyösszegű befektetés a nemzetközi szakirodalomban lump-sum investing néven ismert. Ebben az esetben a teljes rendelkezésre álló összeget azonnal befektetjük, és nem osztjuk fel több hónapra. A Charles Schwab egyik korábbi visszatesztelése 68 darab, húszéves amerikai részvénypiaci időszakot hasonlított össze. A vizsgálatban minden évben 2000 dollárt fektettek be, és többek között azt nézték meg, hogy jobb eredményt adott-e az év eleji azonnali befektetés, mint az összeg tizenkét havi részletre osztása. Az alábbi ábra az 1993 és 2012 közötti húszéves időszak eredményét mutatja.

Ebben az időszakban az év eleji azonnali befektetés 81 650 dolláros, míg a havi részletekben történő befektetés 79 510 dolláros végső egyenleget eredményezett. A 68 vizsgált időszakból 58 esetben az azonnali befektetés szerepelt kedvezőbben.

Az eredmény oka alapvetően egyszerű: ha egy eszköz hosszú távú várható hozama pozitív, akkor az a tőke, amelyet korábban fektetünk be, várhatóan hosszabb ideig részesül a piaci hozamból. Az osztott befektetés során a még be nem fektetett pénz egy része készpénzben marad, így emelkedő piacon lemaradhat a hozam egy részéről.

A Vanguard az amerikai, a brit és az ausztrál piac adatai alapján hasonlította össze az egyösszegű és a fokozatos befektetést. A vizsgálatban egy 60 százalék részvényből és 40 százalék kötvényből álló portfóliót használtak.

Az eredmények szerint az azonnali befektetés az esetek hozzávetőleg 68–70 százalékában teljesítette felül a fokozatos befektetést. Az átlagos többlethozam a vizsgált piac és időszak függvényében körülbelül 1,45–2,39 százalék között alakult.

Ez nem azt jelenti, hogy az azonnali befektetés minden egyes időszakban jobb. Ha a piac közvetlenül a befektetés után jelentősen visszaesik, az osztott befektetés kedvezőbb eredményt adhat, mivel a későbbi vásárlások alacsonyabb árfolyamon történnek.

A múltbeli eredmények alapján a már rendelkezésre álló teljes összeg azonnali befektetése gyakrabban eredményezett magasabb végső vagyont, mint a több hónapra elosztott befektetés. Ennek oka, hogy a részvénypiacok hosszú távú várható hozama pozitív, ezért általában előnyt jelent, ha a tőke korábban kerül a piacra.

Az osztott befektetés ugyanakkor csökkentheti annak kockázatát, hogy a teljes összeget közvetlenül egy jelentős visszaesés előtt helyezzük el. Emiatt alacsonyabb várható hozam mellett kisebb rövid távú veszteséget és kisebb pszichológiai terhet eredményezhet.

Az alábbi ábrán egy 60/40-es portfólió eredménye látható. A nulla százalék feletti időszakokban a fokozatos befektetés, a nulla százalék alatti időszakokban az egyösszegű befektetés teljesített jobban.

Kép forrása: Of Dollars and Data

A vizsgált példában az osztott befektetés az esetek körülbelül 20 százalékában teljesített jobban. Ezek jellemzően olyan időszakok voltak, amikor a befektetés megkezdését jelentős részvénypiaci esés követte, például a dotkomválság vagy a 2008-as pénzügyi válság környezetében.

A válságok után, amikor a piac ismét emelkedő trendbe váltott, az egyösszegű befektetés gyorsan előnybe került, mivel a teljes tőke már a fellendülés kezdetétől a piacon volt.

A DCA csökkenti a kockázatot, de nem biztosítás

Az osztott befektetés mérsékelheti a rövid távú időzítési kockázatot, ezt azonban nem szabad összetéveszteni azzal az állítással, hogy a módszerrel nem lehet veszíteni. A DCA nem véd meg attól, hogy:

• a megvásárolt eszköz tartósan veszítsen az értékéből;
• egy vállalat csődbe menjen vagy hosszú időre gyengén teljesítsen;
• egy ország részvénypiaca évekig vagy évtizedekig stagnáljon;
• a befektető a visszaesésben megszakítsa a vásárlásokat;
• a magas költségek felemésszék a hozam jelentős részét;
• a készpénzben tartott összeg infláció és elmaradt hozam miatt veszítsen értékéből.

A DCA tehát elsősorban a befektetés időzítését osztja meg, nem pedig a befektetési eszköz alapvető kockázatát szünteti meg.

Melyik megoldást válasszuk?

Helyzet	Ésszerű megközelítés	Fő szempont
Havonta keletkezik új megtakarítás	Rendszeres havi befektetés	Nincs előre rendelkezésre álló teljes összeg
A teljes összeg már rendelkezésre áll, hosszú az időtáv és megfelelő a kockázattűrés	Az egyösszegű befektetés várhatóan kedvezőbb	A tőke korábban részesülhet a piaci hozamból
A befektető erősen tart egy közeli visszaeséstől	Rövidebb időre elosztott belépés	Csökkenhet a rossz időzítés pszichológiai és rövid távú hatása
Egyedi részvény vásárlása	A DCA önmagában nem elegendő	Fundamentális és vállalatspecifikus kockázatok
Széles, globálisan diverzifikált ETF	A rendszeres befektetés hosszú távon jól alkalmazható	Diverzifikáció és következetes végrehajtás

Lehet-e jobb a költségátlagolás emelkedő piacon is?

A költségátlagolás és az egyösszegű befektetés összehasonlításakor gyakran azt az egyszerű következtetést hallhatjuk, hogy emelkedő részvénypiacon az egyösszegű befektetés a kedvezőbb, míg a költségátlagolás elsősorban eső vagy oldalazó piacon nyújthat előnyt. Richard Lu, Vu Tran Hoang és Wing-Keung Wong 2021-ben megjelent tanulmánya ezt az általánosítást vizsgálta felül.

A szerzők arra keresték a választ, hogy a költségátlagolás bizonyos körülmények között akkor is kedvezőbb lehet-e, ha a részvénypiac hosszú távú trendje emelkedő. A vizsgálat nem múltbeli tőzsdei adatokra, hanem Monte Carlo-szimulációra épült. A részvényárfolyam alakulását geometriai Brown-mozgással modellezték, és összesen 100 000 szimulált árfolyampályát hoztak létre minden vizsgált esetben.

A kutatásban két várható hozamszintet és két volatilitási szintet kombináltak. A szimulációk így négy piaci környezetet vizsgáltak:

Piaci környezet	Várható éves hozam	Éves volatilitás	Értelmezés
Alacsonyabb hozam, normál volatilitás	9%	20%	Mérsékelten emelkedő piac
Alacsonyabb hozam, magas volatilitás	9%	30%	Gyenge trend, nagy árfolyamkilengések
Magasabb hozam, normál volatilitás	11,5%	20%	Erősen emelkedő, viszonylag nyugodt piac
Magasabb hozam, magas volatilitás	11,5%	30%	Erősen emelkedő, de kockázatos piac

A stratégiákat 1, 2, 3, 5, 10, 15 és 20 éves időhorizonton hasonlították össze. Két különböző helyzetet is modelleztek. A felhalmozási megközelítésben a befektető időről időre új megtakarítást helyezett el. A fokozatos befektetési megközelítésben viszont a teljes tőke már az induláskor rendelkezésre állt, de a befektető csak részletekben helyezte át a kockázatos eszközbe, miközben a fennmaradó összeget kockázatmentes eszközben tartotta.

A szerzők a Sharpe-mutató mellett egy Economic Performance Measure, röviden EPM nevű teljesítménymutatót is alkalmaztak. Az EPM a hozameloszlás magasabb momentumait is figyelembe veszi, így érzékeny a ferdeségre és a szélsőséges eredmények valószínűségére is. Normális hozameloszlás esetén a Sharpe-mutató és az EPM azonos sorrendet ad, nem normális eloszlásnál azonban eltérhet a két mutató következtetése.

A szimulációk alapján az egyösszegű befektetés átlagos hozama a legtöbb emelkedő piaci forgatókönyvben magasabb volt. Ez összhangban van azzal az intuitív magyarázattal, hogy pozitív várható hozam mellett előnyös, ha a tőke minél hosszabb ideig a piacon marad. A költségátlagolás ugyanakkor minden vizsgált forgatókönyvben alacsonyabb volatilitást eredményezett. Az EPM alapján a DCA akkor mutatott kedvező eredményt, amikor:

• a piac várható hozama alacsonyabb volt;
• a volatilitás magas volt;
• a befektetési időhorizont hosszú volt.

A magasabb hozamú és alacsony volatilitású piaci környezet kedvezett leginkább az egyösszegű befektetésnek. Amikor azonban az emelkedő trend gyengébb volt, vagy a piaci kilengések nagyobbak voltak, a DCA kisebb kockázata és kedvezőbb hozameloszlása egyre fontosabbá vált. A szerzők az EPM alapján több olyan emelkedő piaci esetet is találtak, amelyben a költségátlagolás kedvezőbb teljesítményt mutatott.

forrás: saját szerkesztés

Az ábrán a nulla fölötti értékek azt jelzik, hogy az EPM alapján a költségátlagolás teljesített jobban, a nulla alatti értékek pedig az egyösszegű befektetés előnyét mutatják. Jól látható, hogy a DCA relatív előnye elsősorban magas volatilitás és hosszabb időhorizont mellett erősödik.

Fontos, hogy ezek az eredmények sem bizonyítják, hogy a költségátlagolás általában magasabb végső vagyont eredményez. Ha kizárólag az átlaghozamot vizsgáljuk, többnyire az egyösszegű befektetés tűnik kedvezőbbnek. Ha azonban a volatilitást, a ferdeséget és az eloszlás további jellemzőit is figyelembe vesszük, bizonyos piaci környezetekben a DCA lehet vonzóbb.

Összefoglalás

A költségátlagolás egyszerű, fegyelmezett és sok befektető számára pszichológiailag jól végrehajtható módszer. Alkalmas arra, hogy a rendszeresen keletkező megtakarításokat hosszú távon, automatizált módon befektessük.

Ha azonban a teljes befektetendő összeg már rendelkezésre áll, a múltbeli vizsgálatok alapján az azonnali, egyösszegű befektetés gyakrabban eredményezett magasabb végső vagyont. A fokozatos befektetés fő előnye ilyenkor nem a magasabb várható hozam, hanem a rövid távú időzítési kockázat és a befektető pszichológiai terhének mérséklése.

A DCA nem garantál nyereséget, és  egyedi részvényeknél nem helyettesíti a megfelelő elemzést és diverzifikációt. A módszer akkor lehet igazán hasznos, ha alacsony költségek mellett, széles körben diverzifikált portfólióban, hosszú időtávon és következetesen alkalmazzuk.