Az infláció 7 év alatt felezheti a pénzed vásárlóértékét

A legújabb, februári inflációs adatok szerint 8,1 százalékkal nőttek az árak Magyarországon az előző év azonos időszakához viszonyítva. Sajnos azonban ebben az adatban még nincs benne az orosz-ukrán háború miatti élelmiszer, nyersanyag és energiahordozó drágulás. A téma aktualitására tekintettel, megbeszéljük, hogy milyen hatása lesz a megtakarításunk vásárlóértékére a magas inflációnak. Megnézzük, hogy különböző inflációs szintek mellett, milyen gyorsan veszíti el a pénz a vásárlóértékét. Múltbeli párhuzamokat is keresünk, és összevetjük az 1970-1980 közötti időszakot, mely sokban hasonlít a jelenlegi helyzetre. Témáink:

• Inflációs várakozások a következő években
• Mennyi idő alatt feleződik a pénzed vásárlóértéke?
• Ne feltételezzünk lineáris összefüggést
• Hogyan alakul a jövőben az infláció?
• Mit tanulhatunk a fentiekből?
• Van-e hasonlóság az 1973-as olajkrízis és a jelenlegi helyzet között?

Inflációs várakozások a következő években

Vélhetően az elmúlt évben mindenki tapasztalta, hogy jelentős drágulás figyelhető meg itthon, és ez nemcsak az építőanyagok piacán, hanem az élelmiszerüzletekben is érzékelhető volt. 2022 februárjában már 8,1%-os inflációt mutatott ki a KSH, azaz tavaly februárhoz képest ekkor drágulás figyelhető meg, és ebben az adatban még nincs benne az orosz-ukrán háború következménye, azaz a történelmi mélypontra gyengülő forint, az emelkedő élelmiszerárak (búza, napraforgó), az emelkedő olaj, gáz és nyersanyagárak. Hazánkban némiképp mérsékli az árakat az egyes termékekre bevezetett hatósági ár, de a hatósági árak sem tarthatók fent örökké, és a gazdasági élet szereplői kénytelenek piaci áron venni a gázt, a dráguló nyersanyagokat, így előbb utóbb a termékek/szolgáltatások árába átszivárog a drágulás. A fentiek miatt ma már azzal számolnak az elemzők, hogy a következő években tartósan magas lesz az infláció. Ez a magas infláció nem egyformán fogja érinteni a lakosságot, van aki lényegesen magasabb, van aki, alacsonyabb inflációt fog érzékelni. Erről a problémáról itt beszéltünk. Természetesen a jelenlegi helyzetben senki nem tudja megbecsülni, hogy milyen mértékű lesz ténylegesen az infláció a következő években, viszont készíthetünk néhány szimulációt, melyek jól megmutatják, milyen problémákra számíthatunk.

Mennyi idő alatt feleződik a pénzed vásárlóértéke?

A 72-es szabály egy gyors, egyszerű, közelítő számítást tesz lehető, melynek lényege, hogy 72-vel elosztjuk az infláció éves mértékét, akkor megkapjuk, hogy a pénzünk vásárlóértéke mennyi idő alatt feleződik. Az alábbi görbe jól mutatja a problémát, azaz minél nagyobb az infláció (y tengelyen), annál rövidebb idő alatt (x tengelyen) feleződik a pénz vásárlóértéke. Például:

• ha a következő 5 évben 14,4% lesz az éves infláció, akkor 5 év alatt feleződik a pénz vásárlóértéke,
• 10%-os éves infláció mellett 7 év kell, hogy a vásárlóérték feleződjön,
• 3%-os inflációnál már 24 év alatt feleződik a pénz vásárlóértéke.

Ne feltételezzünk lineáris összefüggést

Gyakori, hogy a hétköznapi életben, de gazdasági, pénzügyi döntések során is azt feltételezzük, hogy két összefüggés között lineáris kapcsolat van, ugyanakkor a valóságban a kapcsolat nem lineáris a két tényező között. Igaz ez a fenti esetre is, azaz ha magas az infláció, akkor nagyon gyorsan elveszíti a pénz a vásárlóértékét, ezért látod, hogy a grafikon bal oldalán meredeken esik a görbe, majd ellaposodik.

A teljes képhez hozzá kell tenni azt is, hogy ha csak rövid ideig, 1-2 évig magas az infláció, akkor alapvetően nincs nagy probléma. Ahogy az alábbi grafikonon is látható, az elmúlt 20 évben néhány alkalommal volt már példa a magasabb 5-10% közötti inflációra, de az időszak jelentős részében 5% alatti volt a pénzromlás éves üteme.

forrás: https://tradingeconomics.com

Ez azt eredményezte, hogy 2000-2020 közötti időszakon az összesített infláció 117% volt, azaz kb. 20 év alatt veszítette el a vásárlóértékének 55%-át a forint. Ezzel az inflációval egyébként a második legrosszabb helyen végeztünk az EU országainak listáján.

forrás: https://ec.europa.eu

Hogyan alakul a jövőben az infláció?

Ez az a kérdés, amire gyakorlatilag ma még senki nem tudja a választ. Ugyanakkor az alapvető problémákat felvázolhatjuk, megérthetjük, és kereshetünk múltbeli párhuzamokat. Érdemes egy kicsit hazánktól elvonatkoztatni, hiszen a hazai jegybank működési kereteire erős hatást gyakorol a Fed és az EKB által teremtett globális pénzügyi kondíciók. Gondoljunk arra, hogy ha a dollár és az euró után magas kamatot kapnak a befektetők (tegyük fel jelentős kamatemelést hajtanak végre a következő években), akkor az MNB sem tarthatja tartósan alacsonyan a kamatokat, illetve tarthatja, de ez a forint gyengüléséhez vezet, erről szól a lehetetlen szentháromság problémája. A lényege ennek a gazdasági összefüggésnek, hogy egy állam nem választhatja egyszerre a szabad tőkeáramlást, a kötött árfolyamrendszert és a független monetáris politikát. Tehát, ha szabad a tőkeáramlás egy országban (ez a jellemző), akkor az alacsony kamat gyengülő devizát, a magas kamat erősödő devizát eredményez. Az alacsony, magas kamat a másik deviza (például dollár, euró) kamatához viszonyítva értendő.

Ennek fordítottja is elképzelhető, azaz a Fed és az EKB továbbra is laza monetáris politikát folytat, így az MNB mozgástere is nagyobb lesz.

Van annak reális esélye, hogy a Fed, EKB továbbra is laza monetáris politikát folytasson? Igen van, egyrészt az előző évben még az volt a narratíva, hogy az infláció megugrása egyedi probléma, a koronavírus okozta lezárások miatti kapacitáscsökkenés, az ellátási láncok problémája, mely 1-2 éven belül helyreáll. Emiatt nem siette el a kamatemelést a Fed és az EKB. Másrészt pedig az orosz-ukrán háborúval járó szankciók gazdasági lassulást idéznek elő, így előfordulhat, hogy továbbra is prociklikus, a gazdasági növekedést támogató monetáris politikát kell folytatnia a jegybankoknak, azaz alacsonyan tartott kamatokkal, a gazdaságban nagy mennyiségű pénzt tartva.

Ma már nemcsak az ellátási láncok, a leépült kapacitások miatt emelkednek az árak, hanem a dráguló nyersanyagok, energiahordozók, élelmiszerek miatt. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a koronavírus okozta gazdasági válságot óriási mennyiségi enyhítéssel (pénznyomtatás) kezelték, és sajnos az is megfigyelhető, hogy ha a gazdasági teljesítménnyel nincs összhangban a pénzmennyiség növekedés, akkor ez inflációt okozhat (részletek itt). Minden adott tehát ahhoz, hogy magas legyen az infláció, de a jegybankok nem lesznek képesek szigorítani a monetáris politikán, mert pont most kellene támogatni a gazdaságot. Az elmúlt 10 évet tehát úgy éltük végig, hogy jelentős gazdasági növekedés volt az Egyesült Államokban, és a monetáris politika szinte végig támogató volt.

Az alábbi képen kék színnel láthatod az irányadó kamatot (bal értéktengely), pirossal az amerikai részvénypiac alakulását (jobb értéktengely). Jól látható az ábrán, hogy a 2008-2009-es gazdasági válság után a Fed gyakorlatilag 2017-ig nulla közelében tartotta az irányadó kamatot. Az 1 százalékpontos határt csak 2017 közepén lépte át a kamat, majd 2019-ben az első gyengébb ipari és GDP adatok után kénytelen volt ismét lazítani a Fed, végül pedig a koronavírus okozta gazdasági válság nyomán ismét nullába vágták a kamatot.

forrás: https://fred.stlouisfed.org

A következő grafikonon a mennyiségi enyhítés alakulását követhetjük nyomon. Itt is az látható, hogy 2016-ban kezdi el visszaszívni a 2008-2009-es gazdasági válság miatt a gazdaságba pumpált pénzt a Fed, majd a koronavírus a folyamatot elvágja, és jelentős mennyiségű pénzt juttat a gazdaságba a Fed.

forrás: https://fred.stlouisfed.org

Van-e hasonlóság az 1973-as olajkrízis és a jelenlegi helyzet között?

Beszéltünk korábban már a stagflációról, mely egy olyan ritka állapotot ír le, amikor az infláció és a munkanélküliség közötti fordított összefüggés nem figyelhető meg. Korábbi cikkemben példákat is mutattam az összefüggésre, azaz csökkenő munkanélküliség, növekvő inflációt, növekvő munkanélküliség csökkenő inflációt eredményez. Ez az összefüggés azonban az 1970-es években felborult, és kialakult egy olyan helyzet, melyet ma már stagflációnak nevezünk, és melynek lényege, hogy magas munkanélküliség mellett magas az infláció.

A témával kapcsolatban érdemes megemlíteni Allan H. Meltzer három kötetes könyvét, melyet A History of the Federal Reserve cím alatt találjuk. Tekintettel a több, mint 2000 oldalszámra, nem hinném, hogy sokan elolvasták ezt a könyvet, azonban érdemes az 1970-es évek környékét átlapozni. Meltzer leírásából ugyanis kiderül, hogy 1973-1974 között az árnövekedés több évtizedes csúcsot döntött meg, utoljára a második világháború után drágultak ilyen ütemben az árak. Jelenleg is azt tapasztalhatjuk, hogy az Egyesült Államokban több évtizedes csúcsot dönt az árak növekedési üteme. A fentiekhez jött hozzá az előző év gyenge külföldi termése (emelkedő élelmiszerárak) és a növekvő olajár (OPEC embargó kezdete), melyet csak fokozott, hogy 1972-ben a monetáris és a fiskális politika is prociklikus volt, azaz növekedést támogató volt (ugyanezt tapasztaljuk 2020-2022 között). A növekvő infláció nyomán a Fed nekiállt a kamatemelésnek abban a reményben, hogy letöri az inflációt.

Sajnos azonban az 1970-es években megugró inflációnak kínálati okai voltak, azaz a csökkenő kínálat miatt emelkedett az olaj, a nyersanyagok, élelmiszerek ára (ahogy jelenleg is ezt tapasztaljuk az orosz-ukrán háború után). Önmagában tehát az emelkedő olajár csökkentette volna a keresletet, így a túlkínálatot, azaz csökkenő gazdasági növekedést idézett volna elő, de a kamatemeléssel együtt ez még tovább lassította a gazdaságot, hiszen a növekvő kamatokkal megdrágulnak a hitelek, kevesebb hitelt vesznek fel a háztartások, a növekvő törlesztőrészletek együttese a fogyasztás csökkenését eredményezi. Ennek meg is lett az eredménye 1974-ben, azaz a gazdasági növekedés csökkent, a munkanélküliség növekedett, és az infláció is csökkent. Sajnos azonban a munkanélküliségi ráta nagyobb mértékben növekedett, mint az infláció csökkenése. A Fed ekkor megértette a problémát, és gyorsan változtatott a célokon. Innentől kezdve a munkanélküliség csökkentése volt az elsődleges cél, az infláció a másodlagos. Ezzel pedig eljutottunk a stagfláció időszakába, mely egészen az 1980-as évekig tartott, melyet az alacsony gazdasági növekedés és a magas infláció jellemzett.

Mit tanulhatunk a fentiekből?

Látni kell tehát azt, hogy előfordulnak olyan helyzetek, amikor dönteni kell a célok tekintetében. Elképzelhető, hogy a Fed is válaszút elé áll, és az infláció és a gazdasági növekedés közül csak az egyiket választhatja. 1973-1980 közötti időszakban a gazdasági növekedést, a munkanélküliség csökkenését választotta a Fed az inflációval szemben. Van azonban egy lényeges különbség a jelen és a múltbeli példa között. A jelenlegi infláció egyelőre a gazdasági növekedéssel függ össze, és nem a kínálati okokból kialakuló inflációval, lásd alábbi grafikon piros pontjait.

 

forrás: Renaissance Macro Research

Ez tehát azt jelenti, hogy alapvetően a koronavírus válságot követő gazdasági növekedéssel, foglalkoztatottság bővüléssel, csökkenő munkanélküliségi rátával magyarázható a jelenlegi infláció. Illetve egyéb egyedi tényezőket is figyelembe kell vennünk. Az egyik ilyen a koronavírus válság okozta kapacitás-kiesés (lásd chiphiány), ellátási lánc problémák. A helyzet tehát jelenleg eltér a múltbeli példától, hiszen az 1970-es években a növekedés meghaladta a fejlett országok termelőképességét, most ennek pont a fordítottját tapasztalhatjuk, azaz a termelőképesség alatt üzemelnek a fejlett országok gazdaságai az ellátási problémák miatt. A magas infláció témáját az alábbi két előadáson folytatjuk:

Az előadás második fele:

További cikkek a témában: Befektetés vs. magas Infláció: 23 befektetési eszköz 1927-2020 között