DCA, Value Averaging vagy egyösszegű befektetés - melyik a jobb stratégia?
Ha nagyobb összeg áll rendelkezésünkre befektetésre, gyakran felmerül a kérdés, hogy fektessük be az egész összeget azonnal, vagy osszuk fel, és több hónap alatt fokozatosan lépjünk be a piacra. A kérdés azért fontos, mert a fokozatos befektetés első nekifutásra előnyösnek tűnik, hiszen ha közvetlenül a befektetés után esni kezd a piac, akkor a későbbi vásárlások már alacsonyabb árfolyamon történnek. Ezzel szemben az azonnali befektetésnél a teljes vagyon rögtön ki van téve a piaci mozgásoknak.
A fokozatos befektetés legismertebb formája a dollar-cost averaging, azaz DCA. Ennél összetettebb megoldás a Value Averaging, amely a befektetett összeget is az árfolyammozgásokhoz igazítja. A kutatások alapján azonban érdemes különválasztani a hozamot, a kockázatot és a befektetés időzítésének pszichológiai oldalát. Ebben a cikkben ezt a három befektetési módszert hasonlítjuk össze:
- Egyösszegű befektetés, azaz lump-sum investing
- Dollar-cost averaging, azaz DCA
- Value Averaging, azaz VA
Egy összegben vagy fokozatosan fektessük be a pénzünket?
Tegyük fel, hogy 12 millió forintot szeretnénk hosszú távon befektetni. Az egyik lehetőség, hogy a teljes 12 millió forintot azonnal befektetjük. Ezt nevezzük egyösszegű vagy lump-sum befektetésnek. A másik lehetőség a befektetés időbeli felosztása. Ha például 12 hónapos DCA mellett döntünk, havonta 1 millió forint kerül a piacra. Az első hónapban tehát még csak a vagyon tizenketted része van befektetve, majd hónapról hónapra növekszik a piaci kitettség. A két módszer közötti alapvető különbség ebből következik. Az egyösszegű befektetés az első naptól teljes piaci kitettséget biztosít. DCA esetén a pénz jelentős része egy ideig készpénzben vagy alacsony kockázatú eszközben marad.
Ha a részvénypiac hosszú távú várható hozama pozitív, akkor ennek ára van. A később befektetett pénz kimarad a piac korábbi hozamából. Ha viszont röviddel a befektetés megkezdése után jelentős árfolyamesés következik be, a DCA előnybe kerülhet, mert az újabb összegeket egyre alacsonyabb árfolyamokon fektetjük be.
Mit mutatnak az adatok az egyösszegű befektetés és a DCA összehasonlításáról?
A Vanguard vizsgálatában az egyösszegű befektetést és a fokozatos befektetést több régióban is összehasonlították, köztük az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Kanadában és az Európai Unióban. A fő bemutatott eredményhez az MSCI World Index 1976 és 2022 közötti adatait használták.
A vizsgálatban 100 százalékos részvényportfóliót feltételeztek, és azt nézték meg, hogy egy egyéves befektetési időszak végén melyik stratégia eredményezett magasabb vagyont. Az egyik esetben a teljes összeget azonnal befektették, a másik esetben három egyenlő részre osztották, és három egymást követő hónapban fektették be. Ezzel a módszerrel az egyösszegű befektetés az esetek 68 százalékában teljesített jobban.
forrás: Vanguard
Az eredmény mögött nincs bonyolult piaci anomália. A részvénypiac hosszú távon pozitív kockázati prémiumot kínált a múltban, ezért előnyt jelent, ha a tőke korábban kerül a piacra. DCA esetén a még be nem fektetett vagyon nem részesül ebből a hozamból.
A fenti ábrán egy másik érdekes eredmény is látható. A fokozatos befektetés az esetek 69 százalékában felülteljesítette a készpénzt. Az egyösszegű befektetés pedig az esetek 70 százalékában teljesített jobban a készpénznél. A történelmi adatok alapján tehát a befektetés halogatásának is van költsége. Ebből azonban nem következik, hogy a DCA értelmetlen stratégia lenne. Az átlagos hozam csak az egyik szempont. A kockázat oldaláról eltérő kép rajzolódik ki.
A DCA alacsonyabb kockázattal járhat
Kirkby, Mitra és Nguyen az S&P 500 index 1954. július 1. és 2019. április 11. közötti adatait használták fel vizsgálatukhoz. A befektetési ablakot két hónaponként előretolták, így 382 különböző indulási időpontot vizsgáltak. Az eredményeket 1, 2, 3 és 4 éves befektetési horizonton hasonlították össze. Az alábbi két ábra a befektetés végén elért vagyon valószínűségi eloszlását mutatja. Az egyösszegű befektetés minden vizsgált időtávon magasabb átlagos hozamot eredményezett, ugyanakkor a végső vagyon szóródása is nagyobb volt. A négyéves időtávot bemutató ábrák jól látható ez a különbség. Az egyösszegű befektetés eloszlása szélesebb (felső ábra), így nagyobb nyereség és nagyobb veszteség is előfordult, míg a DCA eredményei szűkebb tartományban szóródtak (alsó ábra)
.
Forrás: Kirkby, Mitra és Nguyen (2020)
A DCA esetében az eloszlás szűkebb, aminek egyszerű oka van, ugyanis a befektető pénzének egy része a befektetési időszak alatt még nincs kitéve a részvénypiac mozgásának. Ez mérsékli a veszteségeket egy kedvezőtlen piaci időszakban, de a nagy pozitív kimenetelekből is kevesebbet kap a befektető.
Így már érthető, miért nem elegendő kizárólag azt vizsgálni, hogy melyik stratégia ért el magasabb átlagos hozamot. Az egyösszegű befektetés nagyobb várható hozama magasabb kockázattal párosul. A DCA ezzel szemben részben a várható hozam feladásával csökkenti a befektetés időzítésének kockázatát.
Mikor lehet értelme a DCA alkalmazásának?
A DCA egyik legfontosabb gyakorlati előnye akkor jelenik meg, amikor a befektető attól tart, hogy rossz pillanatban lép piacra. Egy nagyobb összeg azonnali befektetése után bekövetkező 20-30 százalékos árfolyamesés komoly veszteséget és pszichológiai terhelést jelenthet. DCA esetén egy ilyen esés idején a későbbi befektetések már alacsonyabb árfolyamon történnek. Emiatt a stratégia csökkentheti annak kockázatát, hogy a teljes vagyon egy kedvezőtlen időpontban kerüljön a piacra.
Ennek ára az, hogy emelkedő piacon a befektető folyamatosan egyre magasabb árakon vásárol, miközben a még be nem fektetett pénze kimarad az emelkedésből. Mivel a részvénypiac történelmileg több időt töltött emelkedéssel, mint eséssel, ez magyarázza az egyösszegű befektetés átlagos előnyét.
Fontos különbséget tenni két élethelyzet között is. Ha valaki a havi jövedelméből minden hónapban megtakarít és befektet, akkor valójában nincs választása az azonnali befektetés és a DCA között. A pénz havonta válik rendelkezésére, ezért annak havi befektetése az adott összeg szempontjából azonnali befektetésnek tekinthető. A klasszikus DCA-kérdés akkor merül fel, amikor a teljes befektetendő összeg már ma rendelkezésre áll, és arról kell dönteni, hogy azonnal vagy több részletben kerüljön a piacra.
Mi a Value Averaging?
A Value Averaging, röviden VA első pillantásra hasonlít a DCA-ra, de van közöttük egy lényeges különbség. DCA esetén előre meghatározott összeget fektetünk be minden időszakban. VA esetén a portfólió tervezett értékét határozzuk meg előre, és mindig annyi pénzt fektetünk be vagy veszünk ki, amennyi a kívánt portfólióérték eléréséhez szükséges.
Tegyük fel, hogy azt szeretnénk, hogy a portfóliónk értéke havonta 100 ezer forinttal növekedjen. Az első hónap célértéke 100 ezer, a másodiké 200 ezer, a harmadiké 300 ezer forint.
Ha a második hónap végére az első befektetésünk értéke 110 ezer forintra emelkedik, akkor már csak 90 ezer forintot kell befektetnünk a 200 ezres célérték eléréséhez. Ha viszont az első befektetés értéke 80 ezer forintra csökken, akkor 120 ezer forint új befektetés szükséges. A VA tehát automatikusan több vásárlást ír elő esés után és kevesebbet emelkedés után. Erőteljes emelkedés esetén akár eladásra is sor kerülhet, ha a portfólió értéke meghaladja az előre meghatározott pályát.
Ez intuitívan vonzó szabály, hiszen a befektető többet vásárol az alacsonyabb árfolyamokon és kevesebbet a magasabbakon. Van azonban egy gyakorlati probléma. Sajnos a jövőbeni befektetendő összegek előre nem ismertek, és egy nagyobb piaci zuhanás után a VA jelentős pótlólagos tőkét követelhet meg.
Jobb módszer a Value Averaging, mint a DCA?
A korai Value Averaging-vizsgálatok egyik gyakran idézett eredménye az volt, hogy a VA alacsonyabb átlagos bekerülési árat és magasabb belső megtérülési rátát, azaz IRR-t eredményezhet. Ez első látásra azt sugallja, hogy a VA jobb befektetési stratégia lehet a DCA-nál.
Simon Hayley azonban arra mutatott rá, hogy a magasabb IRR önmagában nem bizonyítja a VA jobb teljesítményét. A probléma abból fakad, hogy a VA mindig a korábbi hozamokhoz igazítja a következő befektetendő összeget. Gyenge hozam után több pénzt fektet be, erős hozam után kevesebbet. Emiatt az IRR számításában utólag megváltozik az egyes időszakok súlya. A kedvezőbb hozamok nagyobb, a gyengébb hozamok kisebb súlyt kaphatnak. Így a VA magasabb IRR-t mutathat akkor is, ha a befektető várható végső vagyona valójában nem magasabb.
Hayley kritikája azonban ennél tovább megy. Azt is vizsgálta, hogy maga a VA befektetési szabálya mennyire hatékony. A VA működéséből következik, hogy a befektető részvénypiaci kitettsége folyamatosan változik attól függően, hogyan alakultak korábban a hozamok. Egy esés után több pénz kerül részvénybe, egy emelkedés után kevesebb. Emiatt a végeredmény egyre inkább függ attól is, milyen sorrendben következnek be az emelkedések és az esések.
Ezt méri Hayley az úgynevezett hatékonysági veszteséggel. A mutató azt fejezi ki, hogy ugyanazt a befektetési eredményt el lehetne-e érni kisebb kockázattal vagy kedvezőbb tőkeallokációval egy másik befektetési szabály segítségével. Minél nagyobb ez a veszteség, annál kevésbé hatékony a VA a vizsgált feltételek mellett.
Forrás: Hayley (2013)
A számítások azt mutatják, hogy a VA hatékonysága nagyban függ attól, milyen növekedési pályát írunk elő a portfóliónak. A vizsgálatban 5 százalékos kockázatmentes hozammal számoltak. Ha a VA célhozama ettől jelentősen eltér, a stratégia hatékonysági vesztesége növekszik (lásd fenti képen).
Az időtáv szintén számít. Hayley eredményei szerint minél hosszabb ideig alkalmazzuk a VA-stratégiát, annál nagyobb lehet a veszteség. Ennek hátterében a módszer működése áll. A VA a korábbi árfolyammozgások alapján folyamatosan változtatja a részvényben tartott összeget, ezért a végeredmény attól is függ, milyen sorrendben következnek be az emelkedések és az esések.
Ez azért lényeges, mert a VA korábban kimutatott alacsonyabb átlagos vételi ára vagy magasabb IRR-je önmagában még nem jelenti azt, hogy a stratégia nagyobb vagyont eredményez. Hayley elemzése szerint a magasabb IRR részben magából a VA befektetési szabályából következhet.
DCA, Value Averaging vagy egyösszegű befektetés?
A három módszer eltérő problémára ad választ. Ha a befektető teljes vagyona már rendelkezésre áll, és kizárólag a várható hozam maximalizálása a cél, akkor a történelmi tapasztalat és a pénzügyi logika az egyösszegű befektetés mellett szól. A tőke hamarabb kerül a pozitív várható hozamú kockázatos eszközökbe, ezért hosszú távon átlagosan magasabb eredmény várható.
A DCA ennek egy óvatosabb változata. A befektető később építi fel a teljes piaci kitettséget, ezért csökken annak kockázata, hogy az egész összeget közvetlenül egy nagy árfolyamesés előtt fektesse be. Ezért cserébe emelkedő piacon a tőke egy része kimarad a hozamból.
A Value Averaging ennél aktívabb szabályt alkalmaz. Esés után több, emelkedés után kevesebb pénzt fektet be, és erős emelkedés esetén eladást is előírhat. A módszer vonzerejét részben a korábbi vizsgálatokban kimutatott magasabb IRR adta. Az újabb elemzések alapján ezt az eredményt óvatosan kell értelmezni, mert az IRR-t maga a dinamikus befektetési szabály is felfelé torzíthatja.
A gyakorlatban ezért nincs minden befektető számára egyformán megfelelő megoldás. Az egyösszegű befektetés magasabb várható hozamért nagyobb rövid távú időzítési kockázatot vállal. A DCA ennek egy részét mérsékli a piaci kitettség fokozatos felépítésével. A Value Averaging pedig további aktív szabályt visz a folyamatba, ami nagyobb tőkeigényt és összetettebb végrehajtást jelenthet.
Kapcsolód téma: