Mentális könyvelés, mental accounting hibája a tőzsdén, pénzügyekben

Cikkünkben a mentális könyvelés, angolul mental accounting jelenségét mutatjuk be. A mentális könyvelés sok esetben hasznos lehet a háztartási pénzügyek rendszerezésében, ugyanakkor hibás döntésekhez vezethet, ha az azonos értékű pénzösszegeket pusztán eredetük vagy felhasználási céljuk alapján eltérően kezeljük.

Megvizsgáljuk, hogyan jelenik meg a mentális könyvelés a hétköznapi pénzügyekben, a hitelek kezelésében, a fogyasztási döntésekben és a befektetések területén. Témáink:

• Mit jelent a mentális könyvelés?
• Milyen következményei lehetnek a mentális könyvelésnek?
• Pénzügyi példák a mentális könyvelésre
• Hogyan jelenik meg a mentális könyvelés a befektetésekben?
• Hogyan mérsékelhető a mentális könyvelés torzító hatása?

Mit jelent a mentális könyvelés?

A mentális könyvelés az a gondolkodási folyamat, amelynek során az emberek különböző mentális számlákba vagy kategóriákba sorolják bevételeiket, kiadásaikat és vagyonelemeiket. A kategorizálás történhet például a pénz eredete, tervezett felhasználása, időpontja vagy érzelmi jelentősége alapján.

A jelenség önmagában nem feltétlenül hiba. A családi költségvetésben például hasznos lehet külön kezelni a lakhatásra, élelmiszerre, megtakarításra és szórakozásra szánt összegeket. A probléma akkor jelentkezik, amikor a mentális kategóriák miatt azonos gazdasági értékű pénzösszegeket eltérően kezelünk, és ez ellentmond a teljes vagyonunk vagy pénzügyi helyzetünk szempontjából ésszerű döntésnek.

A mentális könyvelés fogalmának kidolgozása elsősorban Richard Thaler Nobel-emlékdíjas közgazdász nevéhez kapcsolódik. Thaler több tanulmányában bemutatta, hogy az emberek nem egységes vagyonként kezelik pénzüket, hanem külön mentális számlákat hoznak létre.

A jelenséghez kapcsolódó döntési problémákat Daniel Kahneman és Amos Tversky is vizsgálta. Egyik legismertebb példájuk a színházjegyes kísérlet.

Képzeljük el az alábbi két helyzetet:

• 10 dollárért előre megvásároltunk egy színházjegyet, de a színházhoz érve észrevesszük, hogy elveszítettük. Vásárolnánk-e újabb jegyet?
• Nem vettünk előre jegyet, de a színházhoz menet elveszítettünk 10 dollárt. Ezek után megvásárolnánk-e a 10 dolláros jegyet?

A két helyzet teljes vagyonunk szempontjából nagyon hasonló: mindkét esetben 10 dollárral kevesebb pénzünk van, és további 10 dollárt kellene fizetnünk azért, hogy megnézzük az előadást. A válaszadók azonban nagyobb arányban vásároltak új jegyet akkor, amikor készpénzt veszítettek el, mint amikor az eredeti jegy veszett el.

A magyarázat szerint az elveszített jegyet sokan a „színház” mentális számlájához könyvelik. Egy második jegy megvásárlása ezért úgy érzékelhető, mintha ugyanarra a programra kétszer költenének. Az elveszített készpénzt viszont nem feltétlenül kapcsolják a színházhoz, ezért kevésbé befolyásolja a jegyvásárlási döntést.

Milyen következményei lehetnek a mentális könyvelésnek?

A mentális könyvelés egyik legfontosabb következménye, hogy ugyanazt a pénzt eltérően értékelhetjük attól függően, hogy honnan származik vagy milyen címkét rendelünk hozzá.

Például a munkabérből származó pénzt gyakran óvatosabban kezeljük, mint egy váratlan bónuszt, adó-visszatérítést, szerencsejáték-nyereményt vagy befektetési nyereséget. Pedig a pénzügyi döntés pillanatában ezek az összegek egyaránt a vagyonunk részét képezik.

A mentális könyvelés a következő problémákhoz vezethet:

• a váratlan bevételek gyorsabb elköltéséhez;
• a befektetési nyereség túlzott kockáztatásához;
• a hitelek és megtakarítások egymástól elszigetelt kezeléséhez;
• a teljes nettó vagyon hibás megítéléséhez;
• a realizált és nem realizált eredmények eltérő kezeléséhez;
• a portfólió egyes elemeinek külön-külön, nem pedig összességükben történő értékeléséhez.

Pénzügyi példák a mentális könyvelésre

1. Megtakarítás és hitel külön kezelése

Gyakori helyzet, hogy valaki alacsony kamatozású megtakarítást tart fenn, miközben magas kamatozású fogyasztási hitele vagy hitelkártya-tartozása van. A megtakarítást biztonsági tartalékként vagy „félretett pénzként”, a hitelt pedig külön kötelezettségként kezeli.

Pusztán hozamszempontból általában kedvező lehet a magas kamatozású tartozás csökkentése, ha a hitelkamat meghaladja a megtakarításon elérhető, adózás és költségek utáni hozamot. A döntés azonban nem minden esetben ilyen egyszerű.

Figyelembe kell venni többek között:

• a szükséges vésztartalék nagyságát;
• a jövedelem bizonytalanságát;
• az előtörlesztés költségét;
• a hitel kamatának rögzítettségét vagy változékonyságát;
• a megtakarítás likviditását;
• az adózási következményeket;
• a hitelhez kapcsolódó egyéb feltételeket.

A helyes megközelítés tehát nem feltétlenül az, hogy minden megtakarítást azonnal a hitel törlesztésére fordítsunk, hanem az, hogy a megtakarításokat és a tartozásokat egységes pénzügyi mérlegben vizsgáljuk.

2. A nettó vagyon figyelmen kívül hagyása

Szintén gyakori, hogy valaki vagyonelemeit és tartozásait külön kategóriákban kezeli. Tegyük fel, hogy van:

• egy 50 millió forint értékű ingatlana;
• egy 5 millió forint értékű autója;
• 20 millió forint megtakarítása;
• 70 millió forint tartozása.

Az eszközök összértéke 75 millió forint, a nettó vagyon azonban csak 5 millió forint:

Nettó vagyon = eszközök értéke − tartozások értéke

Ez nem jelenti azt, hogy a pénzügyi döntéseket kizárólag az 5 millió forintos nettó vagyon alapján kell meghozni. Az ingatlan, az autó, a megtakarítás és a hitel likviditása, kockázata és pénzáramlása eltérő. Ugyanakkor a pénzügyi helyzetet félrevezető lenne pusztán a 20 millió forintos megtakarítás vagy a 75 millió forintos eszközállomány alapján értékelni.

3. Drága fogyasztás eladósodottság mellett

A mentális könyvelés hozzájárulhat ahhoz is, hogy valaki jelentős fogyasztási kiadást vállal annak ellenére, hogy magas tartozása van. A nyaralásra, autóra vagy szórakozásra szánt pénz külön kategóriába kerülhet, miközben a hitel terhét nem kapcsolja közvetlenül az adott kiadáshoz.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden eladósodott ember fogyasztási döntése irracionális. A probléma akkor jelentkezik, ha a kiadás nincs összhangban a jövedelemmel, a törlesztési képességgel, a vésztartalékkal és a teljes pénzügyi helyzettel.

4. Ajándék, bónusz és „könnyen jött pénz”

Ismert mondás, hogy a könnyen jött pénz könnyen megy. A váratlan bevételeket – például a munkahelyi bónuszt, adó-visszatérítést, örökséget, ajándékot vagy szerencsejáték-nyereményt – sokan kevésbé értékesnek érzékelik, mint a rendszeres munkával megszerzett jövedelmet.

Ezek az összegek gyakran nem szerepelnek az előzetes költségvetésben, ezért külön mentális számlára kerülnek. Emiatt könnyebben fordítjuk őket impulzív fogyasztásra vagy kockázatos befektetésre.

Pénzügyi szempontból azonban egy 500 ezer forintos bónusz ugyanúgy növeli a vagyonunkat, mint 500 ezer forint rendszeresen félretett munkabér. A pénz forrása befolyásolhatja annak adózását vagy erkölcsi megítélését, de önmagában nem változtatja meg vásárlóerejét.

5. Hitelkártya és elektronikus fizetés

Számos kutatás szerint az emberek bizonyos helyzetekben többet költhetnek bankkártyával vagy hitelkártyával, mint készpénzzel. Ennek egyik magyarázata, hogy az elektronikus fizetés kevésbé teszi érzékelhetővé a fizetés pillanatában jelentkező veszteséget, vagyis csökkenti a fizetés „fájdalmát”.

Hitelkártya esetén további probléma, hogy a fogyasztás és a tényleges pénzkiadás időben elválik egymástól. A vásárlás azonnali, a tartozás visszafizetése pedig csak később válik láthatóvá.

Nem arról van szó, hogy a hitelkártyán „levő pénzt” költjük el, hiszen a hitelkártya valójában hitelkeretet biztosít. A mentális könyvelés abból eredhet, hogy a rendelkezésre álló hitelkeretet tévesen saját pénzként vagy elkölthető egyenlegként érzékeljük.

Hogyan jelenik meg a mentális könyvelés a befektetésekben?

1. A nyereség „talált pénzként” kezelése

Ha egy befektető rövid idő alatt jelentős nyereséget ér el egy részvényen vagy kriptoeszközön, könnyen úgy érezheti, hogy ezt a pénzt bátrabban kockáztathatja. Ezt a jelenséget gyakran house money effect néven tárgyalja a viselkedési pénzügyek szakirodalma.

A befektető úgy gondolkodhat, hogy csak a korábbi nyereséget kockáztatja, ezért egy esetleges veszteség nem érinti a „saját pénzét”. A korábbi nyereség azonban a megszerzését követően már a teljes vagyon részévé válik. Gazdasági szempontból nincs különbség aközött, hogy 1 millió forintot munkával vagy befektetési nyereséggel szereztünk.

2. Napi vagy havi eredménycélok

Egy kereskedő külön mentális számlákat hozhat létre az egyes napokra, hetekre vagy hónapokra. Például egy nagyobb napi nyereség után abbahagyhatja a kereskedést, mert úgy érzi, elérte a napi célját. Máskor veszteséges nap végén több kockázatot vállalhat azért, hogy „visszanyerje” az aznapi mínuszt.

Önmagában nem feltétlenül hibás a napi veszteséglimit vagy a kereskedési idő korlátozása. Ezek hasznos kockázatkezelési eszközök lehetnek. A probléma akkor jelentkezik, ha a napi eredménycél nincs összhangban a stratégia statisztikai tulajdonságaival, vagy érzelmi alapon változtatja meg a kereskedő a pozícióméretet és a szabályokat.

A stratégiát ezért nem egyetlen nap vagy néhány ügylet alapján, hanem megfelelően hosszú mintán, a költségek és kockázatok figyelembevételével kell értékelni.

3. A bekerülési árhoz kapcsolódó mentális számla

Tegyük fel, hogy egy részvényt 50 dolláron vásároltunk, majd az árfolyam 100 dollárra emelkedett. Ha az árfolyam ezt követően 50 dollárra esik vissza, a befektető azt mondhatja, hogy nem veszített pénzt, hiszen a bekerülési árán tudott kiszállni.

Tranzakciós és adózási szempontból valóban előfordulhat, hogy a befektető nominálisan nem realizál veszteséget a vételi árhoz képest. A 100 dolláros piaci értékhez viszonyítva azonban 50 dollárnyi vagyoncsökkenés történt.

A két referencia eltérő kérdésre válaszol:

• a bekerülési ár megmutatja a realizált vagy nem realizált számviteli eredményt;
• az aktuális piaci érték változása megmutatja a vagyon időközi változását.

A mentális könyvelés akkor okoz problémát, ha a befektető kizárólag a bekerülési árhoz viszonyít, és figyelmen kívül hagyja az aktuális alternatívákat, a várható hozamot és a portfólió teljes kockázatát.

4. A realizálatlan veszteség figyelmen kívül hagyása

A mentális könyvelés és a disposition effect együtt is megjelenhet, amikor a befektető a veszteséges pozíciót nem zárja le, mert a veszteséget még „csak papíron levő” veszteségként kezeli.

Ha egy 1 millió forintért megvásárolt részvénycsomag piaci értéke 500 ezer forintra csökken, akkor a befektetés aktuális értéke valóban 500 ezer forint. A veszteség adózási vagy számviteli szempontból még nem feltétlenül realizált, de a vagyon piaci értéke már csökkent.

Ugyanakkor abból, hogy egy pozíció veszteséges, nem következik automatikusan, hogy el kell adni. A helyes döntés attól függ, hogyan változtak:

• a vállalat fundamentumai;
• a részvény értékeltsége;
• a jövőbeli várható hozam;
• a befektetés kockázata;
• a portfólión belüli súlya;
• az alternatív befektetési lehetőségek;
• az adózási és tranzakciós költségek.

5. Az egyes ügyletek külön értékelése

A befektetők gyakran külön mentális számlát vezetnek minden egyes részvényhez vagy stratégiához. Emlékeznek például néhány látványos nyertes ügyletre, miközben figyelmen kívül hagyják a kisebb, de rendszeresen jelentkező veszteségeket.

Előfordulhat, hogy valaki sikeresnek tartja magát, mert jelentős nyereséget ért el három ismert technológiai részvényen, miközben más részvényeken, devizaügyleteken, ETF-eken vagy daytrade pozíciókon összességében ennél nagyobb veszteséget szenvedett el.

A teljesítményt ezért portfóliószinten, időben súlyozva, minden költséget és pénzmozgást figyelembe véve érdemes értékelni. Nem elegendő a legjobb ügyleteket kiemelni.

6. Osztalék és részvényeladás

Richard Thaler a mentális könyvelés egyik lehetséges példájaként említi az osztalékjövedelem kezelését. Sok befektető az osztalékot elkölthető jövedelemnek tekinti, miközben a részvények eladását a tőke felélésének érzi.

Elméletileg, tökéletes tőkepiacon, adók, tranzakciós költségek és egyéb piaci súrlódások nélkül a befektető hasonló pénzáramot hozhat létre az alábbi két módon:

• osztalékot kap a vállalattól;
• az osztalék összegének megfelelő értékben elad a részvényeiből.

Ez a gondolat kapcsolódik a Miller–Modigliani-féle osztalékirrelevancia-elmélethez. Az elmélet azonban meghatározott feltételek mellett érvényes, és nem jelenti azt, hogy az osztalékfizetés és a részvényeladás a valóságban minden esetben teljesen azonos eredményt ad.

A két megoldás között különbséget okozhat:

• az osztalék és az árfolyamnyereség eltérő adózása;
• a tranzakciós költség;
• a részvények likviditása;
• a befektető fogyasztási és újrabefektetési igénye;
• a vállalat beruházási lehetősége;
• a vállalat tőkeszerkezete;
• az osztalék jelzési szerepe;
• az ügynöki problémák.

Az osztalék kifizetésekor a vállalat értékéből pénz kerül át a részvényeshez, ezért az osztalékfizetés önmagában nem teremt automatikusan többletvagyont. Ugyanakkor az sem igaz, hogy az osztalék minden körülmények között közömbös.

A témáról részletesebben itt olvashatsz: Dividend Irrelevance Theory – nincs jelentősége az osztaléknak?

7. Az osztalék fenntartása és a vállalati döntések

A vállalatok gyakran törekednek a stabil vagy fokozatosan emelkedő osztalék fenntartására. Ennek egyik oka lehet, hogy a befektetők a stabil osztalékot a vállalat pénzügyi erejének és kiszámíthatóságának jeleként értékelik.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden stabil osztalék mögött mentális könyvelés vagy a befektetők tudatos befolyásolása áll. Az osztalékpolitika függhet többek között:

• a vállalat érettségétől;
• a szabad cash flow nagyságától;
• a beruházási lehetőségektől;
• a tőkeszerkezettől;
• a tulajdonosi elvárásoktól;
• az adózási környezettől;
• a vezetés jelzési szándékától.

Probléma akkor jelentkezhet, ha a vállalat az osztalék fenntartása érdekében tartósan túlzott hitelt vesz fel, elhalasztja a pozitív nettó jelenértékű beruházásokat, vagy olyan mértékben csökkenti pénzügyi rugalmasságát, amely később rontja a vállalat értékét.

Ebből azonban nem következik szükségszerűen, hogy az osztalékfizetés fundamentális romláshoz és árfolyameséshez vezet. A hatás mindig a vállalat pénztermelő képességétől, beruházási lehetőségeitől és finanszírozási helyzetétől függ.

Hogyan mérsékelhető a mentális könyvelés torzító hatása?

A mentális könyvelést nem feltétlenül kell teljesen megszüntetni. A költségvetési kategóriák és célalapok segíthetnek a megtakarításban és az önkontrollban. A cél inkább az, hogy felismerjük, mikor válik a kategorizálás pénzügyileg félrevezetővé.

Az alábbi módszerek segíthetnek:

• Számítsd ki rendszeresen a nettó vagyonodat: az eszközök mellett minden tartozást is vegyél figyelembe.
• Értékeld együtt a hiteleket és a megtakarításokat: hasonlítsd össze a kamatokat, költségeket, adózást és likviditási igényt.
• A váratlan bevételt is kezeld a vagyon részeként: ugyanazokat a megtakarítási és befektetési szabályokat alkalmazd rá, mint a rendszeres jövedelemre.
• A befektetési teljesítményt portfóliószinten vizsgáld: ne csak a nyertes ügyleteket vagy különálló stratégiákat nézd.
• Az aktuális piaci értékből indulj ki: a bekerülési ár fontos lehet adózási és eredményszámítási szempontból, de nem határozza meg a befektetés jövőbeli értékét.
• Vizsgáld meg az alternatív költséget: minden pénzügyi döntésnél kérdezd meg, hogy ugyanazt az összeget más módon felhasználva milyen eredményt érhetnél el.
• Különítsd el a hasznos költségvetést a torzító címkézéstől: a kategóriák segítsék, ne akadályozzák a teljes pénzügyi helyzet értékelését.

A mentális könyvelés legfontosabb sajátossága

A pénz gazdasági értéke alapvetően nem attól függ, hogy munkabérből, bónuszból, örökségből vagy befektetési nyereségből származik. Az eredet azonban befolyásolhatja az adózást, a felhasználási kötöttséget és a személyes célokat, ezért nem minden pénzösszeg teljesen felcserélhető minden helyzetben.

A mentális könyvelés akkor válik problémává, amikor a fejünkben létrehozott kategóriák miatt figyelmen kívül hagyjuk a teljes nettó vagyont, az alternatív költségeket, a kockázatokat vagy az egyes döntések egymásra gyakorolt hatását.

A helyes megközelítés nem az, hogy soha ne használjunk pénzügyi kategóriákat, hanem az, hogy időnként a különálló mentális számlák helyett egységes mérlegként vizsgáljuk jövedelmünket, vagyonunkat, tartozásainkat és befektetéseinket.