Defláció: Mit jelent? Milyen tévhitekről olvashatsz a deflációval kapcsolatban?
Az általános vélekedés szerint a defláció kedvezőtlen hatással lehet egy ország gazdaságára, mivel az árak csökkenésével a vállalkozások bevétele és profitja is visszaeshet, ami a részvények árfolyamát is kedvezőtlenül érintheti. A defláció veszélyeinek bemutatásakor gyakran említik az 1929-es nagy gazdasági válságot, amikor az árszínvonal tartós csökkenése súlyos gazdasági visszaeséssel és tömeges munkanélküliséggel járt együtt.
A múltbeli vizsgálatok, kutatások és gyakorlati megfigyelések alapján azonban a defláció hatásai nem ennyire egyértelműek. A részvénypiacok esetében sem jelenthető ki általánosan, hogy a defláció áresést eredményez. Bejegyzésünkben megbeszéljük, mit jelent a defláció, szó lesz az elméleti hatásairól, majd három átfogó kutatást mutatok be, amelyek a defláció, a gazdasági növekedés és a részvénypiaci teljesítmény kapcsolatát vizsgálják. Megnézzük, mit tapasztalhattunk az elmúlt közel 140 évben azokban az időszakokban, amikor egyes országokban csökkent az árszínvonal. Tartalom:
- Mit jelent a defláció?
- Milyen gazdasági hatásai vannak a deflációnak?
- Miért veszélyes a defláció az eladósodott gazdaságokra?
- Ha a defláció nem mindig káros, miért tartanak tőle a jegybankok?
- A defláció hatásaival kapcsolatos tévedések
- Deflációs tapasztalatok 38 országban, 1870-2013 között
- A defláció recessziót okoz?
- Hogyan hat a defláció a részvények árára?
Mit jelent a defláció?
A defláció az infláció ellentéte, azaz az általános árszínvonal csökkenését jelenti. Deflációról akkor beszélünk, amikor egy széles körű árindex, például a fogyasztóiár-index csökkenést mutat. Ez nem jelenti azt, hogy minden termék ára folyamatosan esik, vagy hogy kivétel nélkül minden hónapban alacsonyabbak az árak. A tartós deflációt megkülönböztetjük az egyszeri vagy átmeneti árcsökkenéstől. A cikkben bemutatott Clemens-kutatás a defláció mértéke szerint különít el kategóriákat. A -3% és 0% közötti értéket mérsékelt, a -3% alatti értéket jelentős deflációnak tekinti. Ezek az adott kutatás kategóriahatárai. Az Egyesült Államok gazdaságáról az 1872-2016 közötti időszakra állnak rendelkezésünkre a következő adatok:
- 13,5 százalékában jelentős defláció (-3 százaléknál kisebb infláció), átlagosan -7,1%,
- 9,7 százalékában mérsékelt defláció (-3%-0% közötti), átlagosan -1,3%,
- 55,6 százalékában alacsony infláció (0%-5% közötti), átlagosan 2,4%,
- 21,2 százalékában magas infláció (5% feletti infláció), átlagosan 9,5% volt.
Látható tehát, hogy az 1872-2016 közötti amerikai megfigyelések közel egynegyedében deflációs környezetet tapasztalhattunk. Magyarországon a KSH mutatja ki a fogyasztói árak változását a fogyasztóiár-index segítségével. Az 1960-tól induló éves adatsor a KSH oldalán is elérhető.
Az éves adatokban 1960 óta négy olyan évet találunk, amikor az átlagos fogyasztói árszínvonal csökkent Magyarországon. A KSH 1960-as bázisú idősorában 1963-ban az index 101,4-ről 100,8-ra, 1968-ban pedig 103,5-ről 103,2-re esett vissza. Ez hozzávetőleg 0,6, illetve 0,3 százalékos deflációt jelentett. A következő ilyen időszak 2014-2015-ben volt, amikor az éves fogyasztóiár-változás 2014-ben -0,2%, 2015-ben pedig -0,1% körül alakult. A negatív éves adat azonban nem jelenti azt, hogy ezekben az években minden hónapban, illetve minden termék esetében csökkentek az árak.
Mit jelent a dezinfláció?
A dezinfláció az infláció csökkenése, azaz a pozitív tartományban levő infláció visszaesése, például ha 5%-ról 3%-ra esik az infláció, akkor dezinflációról, azaz csökkenő inflációról beszélünk. Gyakran összetévesztik a dezinflációt a deflációval, azonban a két fogalom jelentése eltér. A defláció az infláció ellentéte, azaz egy olyan gazdasági helyzetet ír le, melyben nem emelkednek, hanem csökkennek az árak. A dezinfláció időszakában nem csökkennek az árak, drágulás tapasztalható, de a drágulás mértéke alacsonyabb, mint az előző időszakban.
Az alábbi, 2022-ig terjedő időszakot bemutató grafikonon a sötétkék görbe mutatja a fogyasztóiár-index éves változását, vagyis az inflációs rátát. A fogyasztóiár-index a háztartások által vásárolt termékek és szolgáltatások árának változását méri, a fogyasztási súlyokat is figyelembe véve (részletek itt). Amikor a kék görbe pozitív tartományban van, az árszínvonal emelkedik. Minél magasabb az infláció, annál gyorsabb a drágulás üteme. Amikor az infláció negatív, az általános árszínvonal csökken, vagyis deflációról beszélünk. Erre a grafikonon 2014-2015 körül láthatunk példát. Figyeljük meg a fogyasztóiár-indexet 2007-2009, majd 2010-2014 között is. Ezekben az időszakokban több alkalommal csökken az infláció, miközben az árszínvonal még emelkedik. Ez a dezinfláció időszaka.

forrás: MNB
Milyen gazdasági hatásai vannak a deflációnak?
Első nekifutásra azt gondolhatnánk, hogy a defláció kedvező helyzet, hiszen alacsonyabb árakon tudjuk megvenni a termékeket, igénybe venni a szolgáltatásokat. Ugyanakkor érdemes átgondolni a lehetséges gazdasági hatásokat is. Ha a deflációt a kereslet visszaesése okozza, az alacsonyabb árak mellett a vállalatok értékesített mennyisége és árbevétele is csökkenhet, ezért költségcsökkentésre és leépítésekre kényszerülhetnek.
Ha pedig egyre több foglalkoztatott válik munkanélkülivé, akkor a háztartások fogyasztása tovább csökkenhet, ami ismét visszafoghatja a vállalatok bevételét. Ez a cégek profitjára és a részvényárfolyamokra is kedvezőtlenül hathat. A részvénypiaci veszteségek a megtakarítások értékét is mérsékelhetik, így egyes háztartások további megtakarítással próbálhatják pótolni a kiesést.
A tartós keresletcsökkenés a gazdasági növekedést is visszafoghatja, szélsőséges esetben recesszióhoz vezethet. A defláció idején a pénz vásárlóereje növekszik, ha az általános árszínvonal csökken. Emiatt egyes fogyasztók elhalaszthatják a nagyobb, nem létfontosságú vásárlásaikat, amennyiben további árcsökkenésre számítanak. Az alapvető fogyasztási kiadásoknál ez a hatás jóval kisebb lehet.
Összegezve tehát az alábbiak lennének a defláció „elméleti” hatásai:
- A háztartások egy része elhalaszthatja a nagyobb, halasztható vásárlásait, ha további árcsökkenésre számít.
- A cégek visszafoghatják a beruházásokat és a fejlesztéseket, ha termékeik és szolgáltatásaik iránt csökken a kereslet.
- Tartós keresletcsökkenés esetén növekedhet a munkanélküliség.
- Szűkülhetnek a banki kamatmarzsok, és a romló adóshelyzet növelheti a hitelveszteségeket.
- A gyengébb gazdasági teljesítmény csökkentheti az állam adóbevételeit.
Miért veszélyes a defláció az eladósodott gazdaságokra?
A defláció egyik fontos kockázata, hogy a nominálisan rögzített tartozások reálértéke emelkedhet. Ha az árszínvonal 5%-kal csökken, egy változatlan összegű adósság reálértéke hozzávetőleg 5,3%-kal nő. A hitel törlesztése így nagyobb terhet jelenthet a háztartásoknak és a vállalkozásoknak, főleg akkor, ha a bevételeik és jövedelmeik is csökkennek. Az eladósodott szereplők emiatt visszafoghatják a fogyasztásukat, beruházásaikat, ami tovább gyengítheti a gazdaságot. Ezt az összefüggést adósságdeflációnak nevezzük, és Irving Fisher már 1933-ban részletesen foglalkozott vele.
Az adósságdefláció elméleti kockázatát ugyanakkor nem szabad automatikusan minden deflációs időszakra kivetíteni. A később bemutatott BIS-kutatás például a fogyasztói árak csökkenése és a magas eladósodottság együttes hatására nem talált általánosan erős történeti kapcsolatot a gazdasági visszaeséssel. Az ingatlanárak tartós esése és a magánszektor adóssága között viszont jóval kedvezőtlenebb összefüggést mutatott ki.
Ha a defláció nem mindig káros, miért tartanak tőle a jegybankok?
Felmerülhet a kérdés, hogy ha a defláció mellett is növekedhet a gazdaság, akkor miért törekednek a jegybankok alacsony, de pozitív inflációra. Az Európai Központi Bank középtávú inflációs célja 2%, míg a Magyar Nemzeti Banké jelenleg 3%. Az MNB 2026 szeptemberében már döntött arról is, hogy 2028. január 1-jétől 2,5%-ra csökkenti a célját.
A jegybanki óvatosság egyik oka az adósságok reálértékének emelkedése. Emellett a nominális bérek lefelé gyakran lassan alkalmazkodnak, ami a vállalati költségek csökkenését nehezítheti. Deflációs környezetben a nominális kamatok is nagyon alacsony szintre kerülhetnek, így egy gazdasági visszaesés idején kevesebb mozgástér maradhat a további kamatcsökkentésre. A pozitív, alacsony inflációs cél ezért egyfajta biztonsági tartalékot is jelent a tartós árcsökkenés kockázatával szemben.
A defláció hatásaival kapcsolatos tévedések
A deflációval kapcsolatban gyakori magyarázat, hogy az árak csökkenése miatt a fogyasztók elhalasztják a vásárlásaikat, ami visszafogja a gazdasági növekedést, a vállalatok profitját és a részvények árfolyamát. A defláció hatásait azonban nem lehet ennyire leegyszerűsíteni. A kiváltó okoktól függően elkülöníthetünk "jó" és "rossz" deflációt is (Bordo et al., 2004 és Beckworth, 2007).
Az általánosan ismert magyarázat szerint a deflációt a termékek iránti kereslet csökkenése okozza. Ilyenkor az árak és a gazdasági kibocsátás egyaránt visszaeshetnek. Ezt nevezhetjük "rossz" deflációnak. Azonban a termékek piacának kínálati oldala is van. A termelékenység növekedése, a fokozódó verseny, az olcsóbb alapanyagok vagy a technológiai fejlődés szintén az árak csökkenéséhez vezethetnek. Ha a kínálat bővülése okozza a deflációt, akkor az alacsonyabb árak növekvő kibocsátással járhatnak együtt. Ezt tekinthetjük "jó" deflációnak.
Bár a befektetők általában aggódnak a defláció miatt, és a médiában gyakran előkerül negatív példaként a japán gazdaság vagy az 1929-es nagy gazdasági válság, a kiváltó okok nagyban befolyásolják a gazdasági és részvénypiaci következményeket. Az alábbiakban több tanulmányt mutatok be, amelyek hosszú időtávon, több ország adataival vizsgálták a defláció hatásait.
Deflációs tapasztalatok 38 országban, 1870-2013 között
A BIS munkatársai a The Costs of Deflations: A Historical Perspective című munkájukban 1870-2013 között, közel 140 éven keresztül, legfeljebb 38 ország gazdaságát vizsgálták. A kutatás azt találta, hogy a fogyasztói árak csökkenése és a gazdasági növekedés között általában gyenge kapcsolat mutatható ki. A második világháborút követő időszakban az enyhe defláció mellett a vizsgált országokban átlagosan magasabb egy főre jutó GDP-növekedést figyeltek meg, mint az inflációs években (GDP per capita, lásd itt).
Az 1929-1938 közötti időszakban viszont jelentős eltérés volt a deflációs és az inflációs évek átlagos GDP-növekedése között. A nagy gazdasági válság tapasztalatai erősen hozzájárultak ahhoz, hogy a deflációt sokan automatikusan a gazdasági visszaeséssel azonosítják. A kutatók szerint a defláció és a növekedés közötti negatív történeti kapcsolat nagyrészt ebből az időszakból ered.
Michael Clemens a BIS adatai alapján további összehasonlítást is készített. Amikor az első világháború, az 1930-as évek és a második világháború időszakát kihagyta a mintából, 117 évnyi megfigyelés maradt. Ezekben a deflációs években az átlagos éves, egy főre jutó GDP-növekedés 2,5%, az inflációs években pedig 2,4% volt. A különbség csekély, ezért ebből nem következik, hogy a defláció önmagában gyorsítaná a növekedést. A tartós deflációs időszakokban az átlagos növekedés ugyanebben az összehasonlításban 1,9% volt. A számítás a Deflation and Stock Prices című tanulmány 6. ábráján is megtalálható.
A BIS-kutatás másik lényeges eredménye, hogy az ingatlanárak és a részvényárak tartós visszaesése erősebb kapcsolatot mutatott a gazdasági növekedés lassulásával, mint a fogyasztói árak csökkenése. A második világháború utáni időszakban az ingatlanárak esése és a magánszektor magas eladósodottsága együttesen járt a legkedvezőtlenebb gazdasági következményekkel. A szerzők szerint ezért célszerű a fogyasztói árak mellett az eszközárak és a hitelezés alakulását is figyelni. Ezt szemlélteti a BIS-tanulmány 6. ábrája, amely a fogyasztói árak, az ingatlanárak és a részvényárak csúcsait követő gazdasági növekedési változásokat hasonlítja össze.
A defláció recessziót okoz?
A nagy gazdasági világválság és a japán gazdaság esete is megmutatja, hogy a defláció súlyos gazdasági problémákkal járhat együtt. Hosszabb időtávon azonban ez a kapcsolat nem ennyire egyértelmű. A témában Andrew Atkeson és Patrick Kehoe Deflation and Depression: Is There an Empirical Link? címmel készített tanulmányt, amely 2004-ben jelent meg az American Economic Review folyóiratban.
A kutatásban 17 ország több mint 100 évnyi adatait vizsgálták. Az infláció és a reál-GDP növekedését ötéves időszakokra átlagolták, és deflációnak a negatív átlagos inflációt, gazdasági visszaesésnek pedig a negatív átlagos reál-GDP-növekedést tekintették. A nagy gazdasági válság 1929-1934 közötti időszakát kizárva 73 deflációs esetből 65 alkalommal, vagyis az esetek közel 90%-ában nem volt negatív az ötéves átlagos reál-GDP-növekedés. Ez nem zárja ki, hogy egy adott ötéves időszakon belül rövidebb recesszió előfordult. A szerzők azt is megfigyelték, hogy 1949-2000 között magasabb volt az átlagos reál-GDP-növekedés a deflációs időszakokban, mint az inflációs időszakokban. Az alábbi grafikon a 17 országra vonatkozó, ötéves időszakokat bemutató adatokat mutatja az 1929-1934 közötti válság kivételével. Az X tengelyen az átlagos infláció, az Y tengelyen az átlagos gazdasági növekedés szerepel. A piros függőleges vonaltól balra láthatók a deflációs esetek, és ezek közül nyolcnál volt negatív az ötéves átlagos GDP-növekedés.

forrás: Deflation and Depression: Is There an Empirical Link?
A fenti grafikonon az is látható, hogy több esetben a gazdasági visszaesés inflációs, sőt magas inflációs környezetben alakult ki. Ez azért fontos, mert a válság és az árszínvonal csökkenése sem jár mindig együtt. Az alábbi grafikon az 1929-1934 közötti időszakot mutatja, amikor számos országban az erőteljes defláció és a súlyos gazdasági visszaesés egyszerre jelentkezett. Az előző grafikon alapján azonban ez az összefüggés a többi vizsgált időszakban jóval kevésbé volt jellemző.

forrás: Deflation and Depression: Is There an Empirical Link?
Hogyan hat a defláció a részvények árára?
Az alapfelvetés, a népszerű magyarázat a részvények árával kapcsolatban az, hogy deflációs időszakokban a részvények gyengén teljesítenek, mivel csökkenhet a kibocsátás és a vállalatok profitja. A probléma ezzel a logikával, hogy defláció idején nem feltétlenül csökken a gazdasági kibocsátás, amint azt a fenti két kutatás is mutatja. A részvényárak és a defláció kapcsolatáról ugyanakkor jóval kevesebb kutatás született, mint az infláció részvénypiaci hatásairól.
Michael Clemens, a BankInvest Group munkatársa 2016-ban átfogó vizsgálatot készített az Egyesült Államok 1872-2016 közötti részvénypiacáról Deflation and Stock Prices címmel. A tanulmány 2019-ben folyóiratban is megjelent. Clemens eredményei szerint az 1930-as évek válsága a deflációs időszakok között kirívó eset volt, a történeti részvénypiaci reálhozamok alapján pedig a defláció nem jelentett automatikusan gyenge tőzsdei teljesítményt.
Clemens vizsgálatából is kiderül, hogy
- a defláció és a recesszió között a történeti adatok alapján nem mutatható ki általános, egyirányú oksági kapcsolat,
- a vizsgált amerikai mintában a részvénypiaci reálhozamok átlagosan alacsonyabbak voltak magas inflációs környezetben,
- a deflációs időszakokhoz kapcsolódó átlagos reálhozamok pozitívak voltak, és közel álltak az alacsony infláció mellett mért értékekhez.
Az alábbi táblázatban az Egyesült Államokra kiterjedő vizsgálat 1872-2016 közötti eredménye látható. Clemens négy kategóriát különített el az infláció mértéke alapján. A kategóriahatárok a vizsgálat részei, és nem tekinthetők minden kutatásban alkalmazható, általános deflációs definíciónak.
- jelentős defláció (deep deflation oszlop), 3 százaléknál nagyobb árcsökkenés
- enyhe defláció (mild deflation): -3%-0% közötti infláció
- alacsony infláció (low inflation) 0%-5% közötti infláció
- magas infláció (high inflation oszlop) 5% feletti infláció
Magyarázat a táblázathoz:
No. of months oszlop mutatja, hogy a vizsgált időszakból mennyi hónapot érintett az adott inflációs kategória. Például 1872-2016 között összesen 231 hónapban volt az Egyesült Államokban -3 százaléknál alacsonyabb infláció, azaz jelentős defláció. Az is látható, hogy az időszak jelentős részében (948 hónap) alacsony inflációs környezet jellemezte az Egyesült Államok gazdaságát.
Average Inflation: az adott időszakra vonatkozó átlagos infláció. Értelemszerűen a deflációs időszakban negatív az infláció.
Valuation alatt a különböző részvénypiacot értékelő mutatókat találjuk, például P/E ráta, Dividend Yield (osztalékhozam), payout ratio (osztalék kifizetési ráta). Ezek vizsgálatára most nem térnék ki, de beszéltünk már arról, hogy az infláció befolyásolja az egyes mutatók értékét, a P/E rátára ebből a szempontból külön ki is tértem, lásd ebben a cikkben a "Hogyan hat az infláció a tőzsdei mutatók értékelésére" bekezdést. Bővebben az értékelési mutatók torzításáról a Tények és Tévhitek a Tőzsdéről, Befektetésről című könyvben is beszéltünk.

A lényeges információt a Nominal Total Return és a Real Total Return sorokban látjuk. A Next 12 months sor a vizsgált inflációs kategóriához tartozó, következő 12 havi átlagos teljes hozamot mutatja. A nominális hozamok alapján a jelentős deflációhoz 6,6%, az enyhe deflációhoz 10%, az alacsony és a magas inflációhoz pedig egyaránt 11,3% tartozott. Ez alapján nem állítható, hogy az infláció növekedésével a nominális részvénypiaci hozamok mindig emelkednek.
A reálhozamokat vizsgálva a jelentős deflációhoz 8,3%, az enyhe deflációhoz 8,4%, az alacsony inflációhoz 8,9%, a magas inflációhoz pedig 7,5% tartozott. A vizsgált történeti mintában tehát magas infláció mellett mérték a legalacsonyabb átlagos következő 12 havi reálhozamot. A deflációs kategóriák és az alacsony infláció közötti eltérés viszont kicsi volt. A táblázat önmagában nem igazolja, hogy az eltérések statisztikailag szignifikánsak. Az is fontos, hogy a következő 12 havi hozamok egymást átfedő időszakokra épülhetnek, ezért ezeket az átlagokat nem szabad megbízható előrejelzésként értelmezni.
A történeti vizsgálatok azt mutatják, hogy a defláció önmagában nem jár szükségszerűen recesszióval vagy gyenge részvénypiaci teljesítménnyel. Az enyhe, kínálati okokból kialakuló árcsökkenés gazdasági növekedés mellett is előfordulhat. Más a helyzet, ha a kereslet tartósan visszaesik, a vállalatok bevételei csökkennek, és az eladósodott gazdasági szereplők egyre nehezebben tudják teljesíteni a kötelezettségeiket.
A bemutatott kutatásokban az 1929-es nagy gazdasági válság időszaka kivételes esetnek bizonyult. Az is látható, hogy a fogyasztói árak mellett az ingatlan- és részvényárak esése, valamint a magánszektor adósságállománya is fontos szerepet játszhat egy válság elmélyülésében. A Clemens által vizsgált amerikai részvénypiacon a deflációs időszakokhoz átlagosan pozitív, az alacsony infláció idején mért értékekhez közeli reálhozamok kapcsolódtak. Ezek a múltbeli átlagok azonban nem alkalmasak arra, hogy egy következő deflációs időszak gazdasági vagy tőzsdei kimenetelét előre jelezzék. A defláció hatásainak megítéléséhez mindig azt is meg kell vizsgálni, hogy mi okozza az árak csökkenését, meddig tart a folyamat, és milyen állapotban van a gazdaság.
Infláció témájával kapcsolatos cikkeink: Befektetés vs. magas Infláció: 23 befektetési eszköz 1927-2020 között.