Az EKB kamatdöntés előre jelzi a Fed kamatdöntést?

A jegybanki kamatdöntések kétségtelenül a legfontosabb események közé tartoznak és befektetők, tőzsdei kereskedők széles köre követi a globális kamatok szempontjából meghatározó EKB és Fed döntéseit. Egy új vizsgálat összefüggést talált a kamatdöntések között, azaz az egyik kamatdöntésből bizonyos fokig következik a másik. Ennek részleteit beszéljük meg.

  • A Fed és az EKB kamatdöntései
  • A Fed, EKB kamatdöntések és a piaci reakciók

A Fed és az EKB kamatdöntései

Mind a Fed és az EKB kamatdöntéseit meghatározó eseményként tartjuk számon, és elsődlegesen az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-et tekintjük a globális kamatok meghatározójának. Ezt a véleményt a témával kapcsolatos újabb vizsgálatok is megerősítik, hiszen az amerikai makrogazdasági adatok, így a kamatdöntés is jelentős hatást gyakorol a fejlődő országok befektetési eszközeinek árazására (itt beszéltünk erről). Illetve a világgazdaság szempontjából a 25 legnagyobb ország gazdaságára is jelentős hatást gyakorol a Fed, és meglepő módon a kínai központi bank (részletek itt) hatásai is jelentős. A témával kapcsolatban néhány hete megjelent vizsgálat pedig az EKB és a Fed kamatdöntések között talált összefüggést.

A Fed, EKB kamatdöntések és a piaci reakciók

A Fed és az EKB gyakorlatilag a két legnagyobb gazdasági régió jegybankja, így nem véletlen, hogy számos összeesküvés-elmélet kapcsolódik a szervezethez, többek között olyanok, hogy a két szervezet összehangoltan irányítja a globális monetáris politikát. Nos, az ilyen összeesküvésekben hívők most valóban kaphattak egy bizonyítékot a kezükbe, ugyanis az Are US Monetary Surprises Surprising? Evidence from Global Markets szerzői megvizsgálták, hogyan hat az egyik központi bank döntése, a másik központi bank döntésére. Illetve az egyik döntés előre jelezheti-e a másik döntést? Valamint a fentiek felhasználhatók az eszközárak változásának előre jelzésére? Mindkettő kérdésre igen a válasz, de mielőtt a részleteket kifejteném, beszéljük meg a meglepetés-tényezőt.

Bármely rendszeresen megjelenő gazdasági hírről van is szó, a piaci szereplőknek van egy előzetes elképzelése arról, hogy milyen adat kerül közzétételre, ugyanis elemzők tucatjai publikálják várakozásaikat, és ezek átlaga adja az elemzői konszenzust. Az elemzői konszenzus azonban már a hír megjelenését megelőzően, napokkal, hetekkel ismert, azaz az aktuális eszközárakban kifejeződik. Eszerint tehát ha a közzétett hír a tényadat megegyezik, közelíti az elemzői konszenzust, akkor a piaci hatások mérsékeltek, nincs új információ, melyet az áraknak magukba kell foglalnia. Ugyanakkor, ha a konszenzusnál jobb adat érkezik, akkor pozitív, ha rosszabb adat, akkor negatív meglepetés éri a piacot. A jegybanki kamatdöntés narratívájára lefordítva ez azt jelenti, hogy a vártnál nagyobb kamatemelés:

  • negatív hatást gyakorol a részvényekre,
  • pozitív hatást a kötvényekre.

Ugyanakkor a vártnál kisebb kamatemelés pozitív hatást gyakorol a részvénypiacra, és negatívat a kötvénypiacra. Ezek természetesen erősen általános megállapítások, és a vizsgálat további részleteiben pontosítunk a képen.

A fent hivatkozott kutatásban 1994-2022 közötti időszakon vizsgálták meg a Fed és az EKB kamatdöntéseit a meglepetés tényező, illetve az eszközárakra gyakorolt hatások tekintetében. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy az EKB kamatdöntés során megjelenő egy százalékpontos meglepetés 0,25 százalékpont pozitív meglepetést okoz a Fed kamatdöntés során. Eszerint tehát ha az EKB kamatdöntésével pozitív meglepetés éri a piacot (a vártnál nagyobb kamatemelés lesz), akkor ezt felhasználhatjuk arra, hogy a jövőbeni Fed kamatdöntés meglepetés-tényezőjét előre jelezzük. Leegyszerűsítve, ha az EKB a vártnál nagyobb mértékben emeli a kamatot, akkor várhatóan a Fed is nagyobb mértékben emel. Az igazán érdekes a fentiekben az, hogy a hatás fordítva nem mutatható ki, azaz a Fed kamatdöntés meglepetés-tényezője nem jósolja meg az EKB kamatdöntés meglepetését. Ennek időbeli oka is lehet, mivel az EKB kamatdöntés gyakran megelőzi a Fed kamatdöntést.

A következő képen látható, hogy egy százalékpontnyi meglepetés az EKB részéről 0,25 százalékpont Fed kamatemelést jósol, ahogy a táblázat további soraiban megjelöltem, az amerikai piacon 0,36 százalékpont árcsökkenést, a 10 éves lejáratú kötvények esetében 0,23 százalékpont áremelkedést idéz elő. A táblázat további részében a pozitív és negatív részvénypiaci környezet hatásai elkülönítve láthatók.

Összegezve a fentieket, azt láthatjuk, hogy az EKB kamatdöntései többletinformációt hordoznak a jövőbeni Fed kamatdöntések és az eszközárak változásával összefüggésben. A teljes képhez tegyük hozzá, hogy a két kamatdöntés közötti kapcsolat nagyon gyenge, lásd a fenti táblázat korrelációs együtthatóit (R2). Az összeesküvésekre visszatérve pedig sokkal inkább az a valószínű, hogy a két gazdasági övezet olyan mértékben összefonódott, szinkronban van, hogy a döntéshozók közös stratégia hiányában is hasonló döntéseket hoznak.

Ha kérdésed van a fentiekkel kapcsolatban, hozzá szeretnél szólni a témához, csatlakozz facebook csoportunkhoz ide kattintva!

Tanfolyamaink:

Új tartalmak