Regret aversion hatásai a tőzsdei kereskedőkre, befektetőkre

Cikkünkben a regret aversion jelenségével foglalkozunk, melynek az az eredménye, hogy tőzsdei kereskedők, befektetők hibás döntéseket hoznak, rosszul értékelik a döntési helyzeteket. Témáink:

• Mit jelent a regret aversion a pénzügyekben?
• Példa a regret aversion torzítással kapcsolatban
• Kutatások a regret aversion torzítással kapcsolatban
• Hibás referencia pont alkalmazása a befektetési döntésekben
• Ingatlanpiaci példák a regret aversion hatásra
• Regret aversion a tőzsdei kereskedőknél

Mit jelent a regret aversion a pénzügyekben?

A regret aversion arra a kognitív torzításra utal, melynek során a tudatunk megvéd az érzelmi fájdalomtól azzal, hogy megőrizzük a jelenlegi, fennálló állapotot, ahelyett hogy tennék valamit, mert a döntésnek várhatóan negatív kimenetelen lesz, így biztosan nagy érzelmi fájdalommal járna. Ahogy pedig a loss aversion témájában megbeszéltük, a befektetők a veszteséget nagyobb érzelmi fájdalomként élik meg, mint az ugyanakkora nyereségből származó örömöt. A loss aversion, azaz veszteségkerülési torzítás szorosan kapcsolódik a témához, és az alábbi grafikonon látjuk a lényegét.

Az alábbi grafikon a fenti összefüggést szemlélteti. Itt az x tengelyen a valós veszteség/nyereség mértéke olvasható le, az y tengelyen pedig a befektető által érzékelt veszteség olvasható le. Eszerint ugyanakkora veszteséget lényegesen nagyobb veszteségnek érzékelünk, mint az összeggel megegyező nyereséget. A példában a -0.05 jelzi a valós veszteséget, melyhez -40 érzékelt nyereség (veszteség) társul, ugyanakkor a 0,05 valós nyereséghez csak 17 egység érzékelt nyereség társul. A grafikon tehát mutatja, hogy a veszteséget kb. kétszer nagyobbnak érzékeljük. A fentiek következménye, hogy a befektetők jellemzően fájdalmat éreznek, ha anyagi veszteség éri őket, ezért kerülik a kockázatokat.

forrás: wikipedia.org

Példa a regret aversion torzítással kapcsolatban

Az alábbi példa rávilágít arra, hogy mi a probléma a fájdalom elkerülésével a befektetési döntések során. Tegyük fel, egy befektetőnek két részvénye van:

• „A” részvényen jelentős függő, lezáratlan nyereség,
• „B” részvényen pedig jelentős veszteség.

A bróker felszólít, hogy fizessünk be a számlánkra további fedezetet, vagy zárjuk az egyik ügyletet. Ebben az esetben a rossz teljesítményű, veszteséges részvényt kellene eladnunk, ha racionálisan gondolkodnánk. Egyrészt adózási okok miatt kellen ezt tennünk, másrészt azért, mert általában az eső árfolyam az egyik bizonyítéka, hogy rossz befektetést választottunk (általában). Ezzel szemben a veszteség realizálása túl nagy fájdalmat jelente a befektetőnek, így inkább a nyereséges ügyletet zárja, a veszteséges ügyletet pedig tovább tartja. Kutatások is alátámasztják, hogy a befektetők többsége inkább választaná a nyereséges ügylet lezárását, mint a veszteség realizálását. Nézzük a regret aversion témával kapcsolatos vizsgálatokat.

Kutatások a regret aversion torzítással kapcsolatban

Terrance Odean az Are Investors Reluctant to Realize Their Losses? tanulmány szerzője a fenti döntéshelyzetet vizsgálva azt tapasztalta, hogy a befektetők az esetek nagyobb részében inkább azt a részvényt adták el, melynek ára emelkedett. Tehát nyereséget realizálták, a veszteséges ügyletet nem zárták le.

Shefrin és Statman (The Disposition to Sell Winners too Early and Ride Losers too Long) kimutatta, hogy a befektetők sokkal tovább tartják azokat a részvényeket, melyeknél veszteségben ülnek, azokkal a részvényekkel szemben, melyen nyereségük van. Azaz az átlagos befektető a veszteséges ügyleteit tartogatja, a nyereséges ügyleteket gyorsan eladja. A vizsgálatokban azt is megállapították, hogy a befektetők pontosan tisztában vannak a részvény árával, a nyereséggel, veszteséggel, csak a tudatuk megvédi őket az érzelmi fájdalomtól, mivel ha szembenézünk a problémával (lezárjuk a veszteséges ügyletet), akkor nagy fájdalmat éreznénk.

Hibás referencia pont alkalmazása a befektetési döntésekben

Képzeljük el azt a helyzetet, hogy megvásároltunk 100 dolláron egy részvényt az év első napján. A következő hat hónapban a részvény árfolyama 150 dollárra erősödik, majd az év végére 110 dollárra esik vissza az árfolyam. Hogyan értékeli a tőzsdei kereskedő ezt a helyzetet?

Az egyik lehetőség, hogy kiszámoljuk az éves eredményét az ügyletnek, azaz 100 dolláron vettük, majd 110 dollárra emelkedett év végéig az árfolyam, így az éves eredményünk 10%. Ez egy olyan éves hozam, mely elfogadható, segítheti a befektetők abban, hogy nyugodtan aludjon, jól döntött a részvénnyel kapcsolatban.

A másik lehetőség, hogy a referencia pontot feljebb toljuk, hiszen a részvény éves árjegyzésének maximuma 150 dollár volt év közepén. Ha pedig ebből a szemszögből nézzük, akkor fél év alatt veszítettünk 26,7%-ot ([110-150]/150). A kérdés az, hogy melyik referencia pontot vegyük alapul?

Poteshman és Serbin (Clearly Irrational Financial Market Behavior: Evidence from the Early Exercise of Exchange Traded Stock Options) 2003-as vizsgálatában azt figyelte meg, hogy a befektetők hajlamosak a második lehetőség szerint gondolkodni, azaz az éves csúcsot alkalmazzák referencia pontként. Ezzel azonban az a probléma, hogy azt látjuk, elveszítettünk 26,7%-ot, így nem adjuk el a részvényt, akkor sem, ha más jelek szerint el kellene adnunk. Azaz hatással lesz ránk a regret reversion, mivel a részvény eladását veszteségként éljük meg, holott a valóságban 10% nyereségünk van az ügyleten. A magasabbra helyezett, hamis referencia pont (éves csúcshoz viszonyítás) azt az érzetet kelti a befektetőben, hogy veszített, holott a valóságban nyereségben vagyunk.

Ingatlanpiaci példák a regret aversion hatásra

A regret aversion jól megfigyelhető az ingatlanpiacon is. Az 1980-as években a hawaii ingatlanpiacon óriási áremelkedés volt, amit erőteljes árcsökkenés követett (1989-től kezdődően). Azok a befektetők, akik a csúcs közelében (1989-ben) vásároltak, egy évtizedig szembesültek a döntésük következményeivel, majd 2001-ben fordult a hawaii ingatlanpiac. Vizsgálatok rámutattak arra, hogy azok a befektetők, akik a csúcs közelében (1989-ben) vásároltak, még 2001-ben is az 1989-es árakat használták referencia pontként, így az eladással hezitáltak. Azok a befektetők pedig, akik a mélyponton vásároltak, sokkal könnyebben, nagyobb arányban adták el az ingatlanjaikat 2001-ben.

Genesove és Mayer (2001) hasonlókat figyelt meg a bostoni ingatlanpiacon. A fentiekhez még annyit tettek hozzá, hogy azok az ingatlanok, melyeket a csúcs közelében vásároltak a tulajdonosaik, az aktuális piaci értékük felett 25-35%-kal magasabban lettek meghirdetve. Ez természetesen azt eredményezte, hogy ezeket az ingatlanokat sokkal tovább kellett hirdetni.

Magyarországi példákat is láthattunk az ingatlanpiacon a hibás referencia pont alkalmazásra. A 2007-es ingatlanpiaci csúcs után évekkel később is sok hirdetést találhattunk 2007-es árakon, holott a piaci árak 30 százalékkal csökkentek időközben. A közvetlen környezetemben is található olyan ingatlan, melyet 10 éve hirdetnek eladásra, és ezen időszak alatt az ingatlan üresen állt. 10 év nagyon sok idő, ha 5% kamattal számolunk (ma reálisan elérhető állampapírokkal), akkor 60 százalékkal lehetne több az eladó számláján, ha 10 évvel ezelőtt piaci áron adja el az ingatlant. A regret aversion tehát az ingatlanpiacon is veszteséget okoz, ha hibás referencia pontot tűzünk ki magunk elé.

Regret aversion a tőzsdei kereskedőknél

A regret aversion okozza azokat a helyzeteket is, amikor a kereskedő a kisebb nyereségben levő ügyletet lezárja (elkerüljük, hogy a nyereségből veszteség legyen), de a veszteségben levő ügyleteket hagyja futni, mert a lebegő veszteség nem okoz akkora érzelmi fájdalmat, mint a lezárt veszteség. A probléma azonban az, hogy a fentiek miatt pont az ellenkezőjét csináljuk annak, ami egyébként a tőzsdén eredményre vezet, azaz a „hagyd futni a nyereséget, és vágd el a veszteséget” tőzsdei bölcsesség szerint a nyereségben levő ügyeletet kellene tovább tartanunk, míg a veszteség mértékét korlátozni. A tanács mögött egyébként az húzódik meg, hogy a találati arány javítási lehetőségei korlátozottak, így egy stratégia úgy tehető eredményessé, hogy javítjuk a hozam-kockázat arányát.

A tőzsdei kereskedést tulajdonképpen az különbözteti meg a szerencsejátéktól, hogy a kereskedő megválaszthatja azokat a helyzeteket, amikor fogadást köt, és törekszik arra, hogy a számára jó helyzetekben kössön fogadást. A jó helyzeteket pedig a hozam-kockázat arányával lehet meghatározni. A hozam-kockázat számítása során megbecsüljük a várható hozamot, és elosztjuk a kockázattal. Ez történhet akár értékben, akár százalékos formában is. Ha például az ügyleten 1%-ot kockáztatunk és a várható hozam 2%, akkor a hozam-kockázat aránya 2 (2/1). Ahogy fentebb utaltam rá, akár értékben is kiszámolhatjuk a hozam-kockázat arányát, például a stop távolság (belépési ponttól) 40 dollárra található, a becsült kilépési pont pedig 80 dollárra (belépési ponttól) van, akkor a hozam-kockázat aránya 2 (80 dollár / 40 dollár) lesz. A fentiek szerint tehát a hozam-kockázat aránya mondja meg, hogy a stratégia nyereségesen futtatható. Például, ha a technika 180 kötésből 120 esetben adott téves jelzést, ami stop kiütéssel végződött, akkor egy egyszerű arányosítással kiszámolhatjuk az összes nyertes kötés (60 db) és az összes kötés (180 darab) alapján, hogy a találati arány (60/180) 33%-os.

Mi történik akkor, ha a 33%-os találati arány mellett 1 egység kockázatot vállalva 1 egység a hozamunk? Ha a fenti példa szerint számítjuk ki az eredményeket, akkor a 60 nyertes kötés során nyertünk 1 egységet, összesen 60 egységet, míg a 120 vesztes kötés során elveszítettünk 120 egységet, így belátható, hogy a technika veszteséges lesz (-60 egységnyi veszteség). Ilyen esetben két dolgot tehetünk. Egyrészt megpróbáljuk a technika találati arányát javítani, másrészt pedig a hozamot is növelhetjük. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy keressük az olyan helyzeteket, amikor a várható hozam 1 egységnél nagyobb, azaz a kockázat mértékét meghaladó hozamot várunk el az ügyletkötés során. Ha például úgy döntünk, hogy csak azokban a helyzetekben kereskedünk, amikor várhatóan 3 egységnyi hozamot nyerhetünk 1 egységnyi kockázat mellett, akkor a kereskedési stratégiánk eredménye egészen más lesz. Ebben az esetben a 60 nyerő ügyleten 180 egység (3 x 60) nyereségünk lesz, míg a vesztes ügyleteken továbbra is 120 egység a veszteség. Az eredményünk 60 egység nyereségre változott úgy, hogy a találati aránya továbbra is 33 százalékos a kereskedési technikának.

Valójában tehát nem tettünk mást csak a várható hozam tekintetében szelektáltuk az ügyleteket, és csak akkor léptünk pozícióba, amikor a várható hozam 3 egység volt. Természetesen így leírva egyszerűnek tűnik az eredménytelen technika nyereségessé alakítása, azonban a valóságban számos tényező együttes hatásaként változik az eredmény. Például a hozam növelésével a találati arány romolhat, illetve a várható hozam csak egy becslés, nem biztos, hogy sikerül is ilyen hozammal zárnunk a pozíciókat.