Bitcoin összeomlás: A magas áramfogyasztás miatt jön el a vég?

Aki követi a bitcoin piacát, valószínűleg tisztában van azzal, hogy nagyot fordult a hangulat, és az árfolyam is jelentősen zuhan az elmúlt napokban. Az esés mögött az egyik felmerülő ok a bitcoin jelentős áramfogyasztása, mely egyébként már évek óta ismert probléma, de az utóbbi hónapokban sikerült az óriási áramfogyasztást egy más szempontból is bemutatni, mely alapján azt gondoljuk, hogy ez nem is olyan nagy gond. A cikkünkben nagyrészt ezzel az összehasonlítással, és annak félrevezető megállapításaival foglalkozunk. Témáink:

  • Mi történt a kriptopénzek, a bitcoin piacán?
  • Az áramfogyasztás miatt zuhan a bitcoin?
  • Elon Musk és a piaci manipuláció esete
  • A bitcoin lényegesen kevesebb áramot fogyaszt, mint a teljes banki rendszer

Mi történt a kriptopénzek, a bitcoin piacán?

Ahogy az alábbi grafikonon látható, a bitcoin és a kriptopének piacán erős visszaesés korrekció figyelhető meg. A jelentős esés miatt sokan már összeomlást, a lufi kipukkadását látják, mások jó vételi lehetőségről beszélnek, szó volt erről a témáról korábbi cikkünkben, így most nem térek ki rá.

A másik oldalon pedig ott vannak azok a vélemények, hogy a negatív hírek szándékosan érkeznek, hogy az érdekeltek olcsón tudjanak vásárolni. Ehhez annyit lehet hozzátenni, hogy egy korábbi bejegyzésünkben megnéztük az 50 ezer dolláros szint mellett a bitcoin spekuláció nem tekinthető jó hozam/kockázatúnak, részletek: Érdemes kriptodevizákba fektetni?

Az áramfogyasztás miatt zuhan a bitcoin?

Az utóbbi hónapokban már a mainstream médiába is eljutott (lásd itt és itt), az egyébként lassan 3-4 éve köztudott dolog (2017-ben írtunk róla), hogy a kriptopénzek működését biztosító proof os stake algoritmus energiaigénye óriási. A bitcoin hálózat egy évre kivetített áramfogyasztása olyan nagy (121 TWh, terrawattóra), hogy olyan országok áramfogyasztásával mérhető össze, mint Argentína (121 TWh), Hollandia (108 TWh) vagy Norvégia (122 TWh). Egy 2016-os adatokon alapuló számítást is bemutattam évekkel ezelőtt, lásd itt. Ebben a VISA fizetési rendszerének áramfogyasztását és a bitcoin jelenlegi (2016-os) áramfogyasztását állítottuk egymás mellé.

bitcoin hálózat áramigény, proof of work összehasonlítás

(forrás: https://digiconomist.net/bitcoin-energy-consumption)

A VISA a fenti energia felhasználás mellett 2016-ban 82 milliárd darab tranzakciót bonyolított le. A bitcon fizetési hálózat esetében 100 millió darab tranzakcióról beszélhetünk, egyetlen tranzakció áramigénye fedezné egy átlagos háztartás egy heti áramigényét. Egy 2020-a becslés szerint az összes kártyatársaság, és hálózatuk kb. 2 TWh energiát használ fel egy év alatt, mely összesen 441 milliárd tranzakciószámot jelent.

Elon Musk és a piaci manipuláció esete

Kétségtelen, hogy az elmúlt hónapokban a kriptovilág attól volt hangos, hogy Elon Musk (Tesla vezér) épp mit mond a kriptovalutákról. Márpedig az elmúlt időszakban inkább azt láthattuk, hogy a pozícióból beszélő Musk szépen felbeszélte az árfolyamot, majd a múlt héten (az egyébként évek óta köztudott problémára hivatkozva) bejelentette, hogy bár továbbra is hisz a kriptopénzekben, de ezek használata nem mehet a környezet rovására. Bár a részvénypiacon az ilyen üzenetek hamar felügyeleti eljárást vonnak maguk után, de a kriptopénzek piacán (szabályozatlanság miatt részben) úgy látszik következmények nélkül lehet az árfolyamot manipulálni.

Mindenestre Musk megítélése nagyot változott a kriptoközösségen belül, idézem az egyik ilyen véleményt: „a föld megmentője, a mars meghódítója, a crypto felbeszélések koronázatlan királya varázstalanodik”. A fentiek ellenére Musk széle körben rávilágított egy fontos problémára, melyet a kriptoközösség eddig megpróbált „elkenni”, ahelyett, hogy a probléma megoldásán dolgoztak volna. Az „elkenés” pedig olyan összehasonításokon alapul, melyek erősen torzítanak. Nézzük ezeket.

A bitcoin lényegesen kevesebb áramot fogyaszt, mint a teljes banki rendszer

Az alábbi grafikon látható adatok nagyon jól levezetik, hogy a teljes pénzügyi rendszer, de még az arany előállítás, kitermelés is lényegesen több energiába kerül, mint amennyit a bitcoin hálózat fogyaszt, így ha ebből a szemszögből nézzük, akkor nincs is ezzel nagy probléma.

Ha megnézzük a kalkuláció részleteit, akkor abból kiderül, hogy a pénzügyi rendszer energiafelhasználásába beleszámították a bankfiókok áramfogyasztását (például világítás, klíma), beleszámították az ATM működtetésének fogyasztását, ahogy a szerverparkok fogyasztását is.  Ezzel kapcsolatban két dologra érdemes odafigyelni. Az egyik a nagyságrendi eltérés, azaz a pénzügyi rendszer jelenlegi formája több milliárd embert, a bitcoin jelenlegi formája néhány millió embert szolgál ki. A kérdés az, hogy ha egy több milliárd embert kiszolgáló rendszer lesz a bitcoin, akkor mennyivel növekszik meg az áramfelhasználás. Erre egyébként vannak becslések, melyek azt várják, hogy lényeges növekedés nem lesz, annak ellenére, hogy az elmúlt években nem ezt tapasztaltuk. 2017-ben még csak 20 TWh, 2019-re már 60 TWh áramfogyasztása volt a bitcoin fizetési hálózatnak, mely 2021-ben duplázódott.

forrás: bbc.com

A másik dolog, hogy a bitcoin egy fizetési hálózat, a globális pénzügyi rendszer pedig nem csak a fizetési funkcióra korlátozódik. Azokban a kalkulációba beleszámított, áramot fogyasztó bankfiókokban:

  • CSOK ügyintézés zajlik
  • Tanácsadás zajlik
  • Elemzéseket készítenek
  • Jelzáloghiteleket bírálnak el
  • Portfóliót kezelnek
  • Pénztárból készpénzt vesznek fel
  • Széfszolgáltatást nyújtanak
  • Hozzáférést biztosítanak a részvénypiachoz
  • Alapot kezelnek stb..

A sort hosszasan sorolhatnák, és vitatkozhatunk azon, hogy ezekre a szolgáltatásokra szükség van-e egyáltalán, de beláthatjuk, hogy ezeket a funkciókat a bitcoin nem képes ellátni, a banki áramfogyasztásba pedig beleszámítjuk. Ugyanez a helyzet az ATM-ek áramfogyasztásával, hiszen a világon több, mint 3 millió ATM van, melyekből százezrek vesznek fel pénzt. A közeljövőben mindenképpen szükség lesz készpénzre, így ha a bitcoin fizetési rendszert használná 7 milliárd ember, akkor is szükség lenne ATM-re.

A másik oszlopban az arany-előállítás áramfogyasztása látható. Értem az összehasonlítás célját, azaz a befektetési arany előállítása is mekkora áramigénnyel jár, mégsem problémázik senki rajta. Ugyanakkor azt látni kell, hogy az aranykereslet nagyobb részét nem a befektetési arany iránti kereslet teszi ki. Azért kell az aranyat évről évre kibányászni, mert az ékszeripar és az ipar elhasználja. Többek között a bitcoint termelő számítógépekbe kerül az arany egy része.

A bitcoin áramfogyasztása nagy, és ehhez nem vettük még hozzá a másik nagy hálózat az etherum fogyasztását. Ugyanakkor a fenti összehasonlítások az almát a körtével történő összehasonlítás esetei, és azt gondolom, egy fizetési rendszert egy fizetési rendszerrel célszerű összehasonlítani lásd alábbi kép.

bitcoin hálózat áramigény, proof of work összehasonlítás

Senki nem tudja mi lesz a bitcoin jövője, de valószínűleg a jövőben egyre nagyobb problémát okoz az áramfogyasztás emelkedése, de vélhetően az vezetne pozitív eredményre ha a statisztikák szépítése helyett, a probléma megoldásán gondolkodnának a bányászok, és az érdekeltek.

Ha kérdésed van a fentiekkel kapcsolatban, hozzá szeretnél szólni a témához, csatlakozz facebook csoportunkhoz ide kattintva!

Tanfolyamaink:

Új tartalmak