Long, short, lot stb. - Alapfogalmak a tőzsdén, forexen

Elértünk az utolsó, külön tárgyalt fogalmakról szóló részhez. Ha ezeket ismered, és érted is, akkor már a többivel sem lesz gondod. A többi fogalmat ott és akkor fejtem ki, amikor szükség lesz rá a téma megértéséhez. Lot? Nem a Bibliai Lótról lesz szó, hanem egy mértékegységről. Napi szinten találkozunk ezzel, illetve sok helyen (az MT4-esben mindenképp) ebben a mértékegységben kell megadni a megrendeltünket. Témáink:

  • Mennyi is az egy lot? 
  • Lot értelmezése devizákon kívül? 
  • Mit jelent a long? Mit jelent a short?
  • Shortolás a tőzsdén, shortolási szabályok, short mutatók
  • Shortolás a BÉT-en, Shortolási lehetőségek a magyar tőzsdén

Mennyi is az egy lot? 

100.000, az az százezer. Mivel egy devizapár kettő részből áll, így azt is tudni kell, hogy melyikben értünk a 100000 darabot. A vételek, eladások mennyiségének meghatározására, kifejezésére mindig a bázisdeviza árfolyamát használjuk. Azaz egy lot EURHUF kötés nem százezer forintnyi hanem százezer eurónyi érték. Egy "lotnyi" EURJPY nem egy százezer jen, hanem egy százezer euró. 
Ez nem kevés, így elterjedtek a tőrt egységek nevei is:

  • 1 mini-lot = 10.000 egység a bázisdevizából
  • 1 micro-lot = 1000 egység a bázisdevizából

Bár ezek szabvány jelölések, és meg is érti mindenki, én jobban kedvelem a teljes lotokkal való számolást és megnevezést, azaz 0,23 lotot kötöttem nekem szimpatikusabb, mint a 23 micro-lotot, vagy a 2,3 mini-lotot emlegetni. Ezt érdemes követni, mert ha meg kell adni valaminek a kötésméretet, akkor a legtöbb rendszerben lot-ban kell megadni és nem micro- vagy mini-lotban. Kisebb a tévedés esélye, ha egy mértékben gondolkodunk: a lotban. Így még véletlenül sem kerülünk abba a helyzetbe, hogy 2,3 mini-lotot akarunk kötni, mert mini-lotban számolunk, majd a számot (2,3) beírjuk a lot megadási panelba és 2.300.000 egységnyi kötésünk lesz…

A brókerek is tudják, hogy százezres kötések nagyok, így ennek a tört részét is engedik kötni. A legtöbb a század, vagy a tízed lotnyi egységet veszi minimumnak. Így 0,1 (10000 egység) vagy akár 0,01 (1000 egység) is köthető. Hogy melyik milyen méretű minimális kötést enged, az a brókerválasztásnál lesz számunkra fontos, hiszen kisebb tőkével rendelkezőknek előnyt jelent, ha a minimális kötési lehetőség alacsony.

Lot értelmezése devizákon kívül? 

A devizapárokon nagyon jól használható a lot fogalma, mert egy bizonyos darabszámú, a pár nevében elől szeplő devizát adunk/veszünk. A probléma ott kezdődik, ahol nem devizapár kerül elő. Mennyi is az egy lot a XAUUSD-n? Az aranyról van szó, így logikus, hogy naturáliában, itt valami tömeg/súly egységben legyen megadva. Itt a 100.000 darab bármelyik mértékegységből kicsit nagy lenne, még ha grammból veszünk százezret, az is igencsak sok a normál kerekedéshez. Ha pedig indexről van szó, akkor a DAX értékből (most 12700€) veszünk százezret az sem kezelhető számunkra. A többi fém, termény (kakaó, kávé stb.) vagy index stb. hasonlóan nehézkes lenne egy lot, azaz százezer darabos kiszerelésben.
Ezért a CFD-knél bevezették azt, hogy az egy lot fogalma változó legyen. Ami logikus is, hiszen nem összevethető mennyiséget adnak az eltérő mögöttes termékek miatt. Így a bróker dönti majd el, hogy egy lotnyi CFD mennyi mögöttes terméket jelent nála. A CFD-kről volt szó, a két releváns cikket olvasd el!
Logikus, de nekünk ez kényelmetlen, hiszen ha a bróker dönti el, akkor másik bróker másképp is gondolhatja az egy lot fogalmát. Az arany nagyon jó példa erre, mert van olyan brókerek

  • aki egy uncia aranyat tart egy "lotnyinak", így nála egy dollár változás +/- egy dollár változást jelent egy lot kötésnél
  • aki öt uncia aranyat tart egy "lotnyinak", így nála egy dollár változás +/- öt dollár változást jelent egy lot kötésnél
  • aki száz uncia aranyat tart egy "otnyinak", így nála egy dollár változás +/- száz dollár változást jelent egy lot kötésnél

Érthető, hogy miért fontos megnézni a bróker oldalán ezt az adatot.  A brókerenként eltérő méretezés miatt több brókernél is számlát vezető tradernek érdemes észben tartani, hogy a másik brókernél más lehet a méretezés. Kellemetlen, ha megszoktuk az egy lot öt uncia mérethez való kockázatkezelést, majd a másiknál az egy lot ötven uncia… 

Mit jelent a long? Mit jelent a short?

Long és a short fogalma minden kereskedésnél előkerül. Nézzük ezeket részletesen.

Long: ha a kereskedő egy termék, részvény erősödésére kereskedik. Ilyen,ha azt gondolom, hogy a DAX index magasabb értékű lesz a közeljövőben, akkor veszek egy bizonyos mennyiséget, majd ha drágább lesz eladom. Vagy ha azt gondolom, hogy az eurő majd erősebb lesz és többet kapok az eurómét, mint amennyibe most kerül, akkor longolom, azaz veszek belőle. A kereskedés közben a long irány mindig a chaton felfele tartó mozgást jelenti.

Shortolás: ha azt gondolom, hogy egy termék a jövőben olcsóbb lesz, akkor azt eladom a mostani áron, majd egy jövőbeli időpontban olcsóbban visszaveszem. Ilyen, ha azt gondolom, hogy a forint jövőre gyengébb lesz, akkor a forintomat eladom (veszek rajta eurót) majd, amikor gyengébb lesz visszaveszek (eladom az eurót) és több forintom lesz.

A shortolás devizáknál egyszerű, hiszen szabadon váltogatom őket, de például részvénynél kicsit bonyolultabb, hiszen ha nincs olyan részvényem, aminek a gyengülésre gondolok, akkor fizikai eladására sincs lehetőségem, Ezt a brókerek különféle megoldásokkal megoldják, ennek a háttere (miért lehet CFD-vel shortolni, miért van shortolható részvény, turbó-short ceritfikátok stb. ) jelenleg nem érdekes, csak annyi, hogy van lehetőség rá. 
A kereskedés közben a short irány mindig a chaton lefele tartó mozgást jelenti.

 
 

A fogalom alapja a fenti elgondolás, az erősödni fog/értéktelenebbé fog válni elgondolás. Ami már az első időben zavaró lehet, hogy az elemzésekben ilyen szöveget is lehet olvasni:

A forint gyengülésére számítunk, azaz érdemes a forintot shortolni. Majd ott az ajánlás: LONG EURHUF xxx árfolyamon és célár a…

Igen, valóban furcsa lehet ez, hiszen egy shortolásra kijelölt devizánál long pozíciót veszünk fel!!! Aki olvasta a chartokról szóló cikket, már sejti, hogy a charton a forint gyengülése egy emelkedő grafikont mutat, ami a long kötési irány, hiszen felfele mozgásra számítunk, azaz ha a forintot shrtolom, akkor a gyengülésére számítok, ez a kereskedésben úgy realizálódik, hogy egy long pozíciót veszek fel az pld.  EURHUF-n. Ha pedig EURHUF short pozíciót nyitok, akkor a forintot longolom.

Általánosságban:

  • Ha a bázis deviza erősödésére kereskedünk, akkor long pozíciót
  • Ha a bázis deviza gyengülésére kereskedünk, akkor short pozíciót
  • Ha a jegyzett deviza erősödésére kereskedünk, akkor short pozíciót
  • Ha a jegyzett deviza gyengülésére kereskedünk, akkor long pozíciót

Itt is ki kell emelni, hogy érdemes mindig KETTŐ devizában gondolkodni és nem általánosságban. Ne úgy gondolkodjunk, hogy a forint gyengülésre kereskedünk, hanem a helyes gondolat: a forint gyengülésére kereskedünk az euróval szemben. Bár jelenleg ez csak elméleti szőrszálhasogatásnak tűnik, de gondoljuk át, ha a forint gyengül, akkor melyik devizával szemben fog nagyobb elmozdulást mutatni: azzal, amelyik rohamosan gyengül a többi devizával szemben, vagy amelyik drasztikusan erősödik? Bár még nem volt róla szó, de a tágabban vett korrelációs témát feszegettük egy kicsit.

Shortolás a tőzsdén, shortolási szabályok, short mutatók

A videóban megbeszéljük a külföldi részvénypiac shortolási szabályait. Szó lesz a valódi, részvénypiaci shortolásról és a CFD termékekről. Megbeszéljük, hogyan működik a T reg margin számla, mit kell tudni az uptick rule short korlátozásról. A fentieken túl pedig olyan mutatókat is megvizsgálunk, melyet nem csak shortolásnál használhatunk, például short float, short interest rate. Ezen mutatók értelmezésére példákat is nézünk.

 
 

Shortolás a BÉT-en, Shortolási lehetőségek a magyar tőzsdén

A videóban a magyar tőzsdén lebonyolítható shortolási lehetőségeket, illetve a shortolás sajátosságait tekintjük át. Megnézzük, milyen feltételek mellett lehetséges részvényeket shortolni, például OTP, MOL short pozíciót nyitni.

 

Ha kérdésed van a fentiekkel kapcsolatban, hozzá szeretnél szólni a témához, csatlakozz facebook csoportunkhoz ide kattintva!

Tanfolyamaink:

Új tartalmak

please do NOT follow this link